Ahogy mindenki, úgy a macskák is szeretik csendben és nyugalomban végezni a dolgukat, mentesen mindenki külső ingertől. Éppen ezért nagyon figyelmesen kell elhelyezni az alomtálcát, és persze az sem mindegy, hogy mi kerül bele.

Mit tartalmazzon?

Egy átlagos alomtálca 41,5 x 30,5 centiméteres, ebben már minden méretű macska kényelmesen végzi a dolgát. Alom tekintetében többféle variáció közül választhatunk, minden típus más miatt előnyös.

Az egyik variáció a nedvszívó alom, melyből az egyik legegyszerűbb eltávolítani a belekerült macskapiszkot. Elég naponta egyszer végigmenni rajta az alomlapáttal és kiszedni belőle az összeállt, kemény részeket. Hetente mindenképp érdemes az egész almot lecserélni, a köztes időben pedig elegendő csak pótolni a kiszedett mennyiséget.

Igénytelen, hiszen elég hetente foglalkozni vele, kivéve az esetleges minimális pótlást.

A csomósodó alomból egy picit több kell, mint a nedvszívóból, így 5-8 centi magasan érdemes feltölteni. Előbbihez hasonlóan, naponta érdemes kiszedni a szilárd, csomós részeket, majd két-három naponta pótolni a kiszedett mennyiséget. A csere ennél a típusnál havonta javasolt, kivéve, ha higiéniai problémák merülnek fel. Az egyik legkönnyebben tisztán tartható típus.

A növény alapú alom különlegessége, hogy ha nedvesség éri, elkezd lebomlani. A már megszokott módon naponta ki kell szedni a használt részeket, de ennél érdemes két-három naponta a teljes tartalmat cserélni.

Környezetbarát és az állat egészsége szempontjából veszélytelen választás.

Szilikagél esetén pedig a fentiekhez hasonlóan kell eljárni azzal a különbséggel, hogy ezt három-négy hetente kell cserélni. Erre az figyelmeztet, hogy az alom sárgás színűre kezd változni. Az első időszakban mindenképp ez javasolt.

Fontos figyelmeztetések

A macskák almozása alapvetően nem egy bonyolult és büdös feladat, de megfelelő körültekintést igényel.

Az elhasznált macskaalom alapvetően háztartási, szerves hulladékként értelmezhető, így nyugodt szívvel dobhatjuk a kukába. Alomcsere után az alomtálcát minden esetben érdemes langyos, szappanos vízzel elmosni és utána szárazra törölni. Fontos, hogy törekedjünk a maximális biztonságra és a fertőzések elkerülésére, így mindenképp javasoljuk a gumikesztyű használatát az almozáskor. Természetesen utána az alapos kézmosás sem elhagyható.

Végül pedig az egyik legfontosabb, hogy kismamák semmi esetre se kerüljenek kapcsolatba a macskák végtermékével, sem pedig a használt macskaalommal. Ebben az időszakban mindenképp valaki más végezze az almozást! Mivel a várandósság nem nagy idő, így ennyit ki lehet bírni, hogy valaki más végzi a (macska)piszkos munkát a kedvencünk körül.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

További cikkeink a témában