A mikrohullámú sütőt ma már a konyha alapfelszereltségének tekintjük. Remek szolgálatot tesz a háztartások számára, azonban nem mindegy, milyen készülék mellett döntünk. A szakmai kérdések megválaszolásában az egyik fővárosi műszaki áruház munkatársa lesz segítségünkre.

Általánosságban elmondható, hogy nem létezik jó és rossz mikrohullámú sütő; elsősorban a saját igényeinket, másodsorban az ár-érték arányt érdemes szem előtt tartani, ha ilyen készülék vásárlását tervezzük. De melyek azok a tulajdonságok, amelyeket mindenképpen érdemes szem előtt tartani.

A szakáruház munkatársa szerint a mikró mérete, illetve belső űrtartalma elsődleges figyelmet érdemel. A kínálat elég széles; a legkisebbek nagyjából 17 literes űrtartalommal rendelkeznek, a legnagyobbak 35-nél is nagyobbak lehetnek. Az átlagos igényeket a 24-25 literes mikrohullámú sütők képesek leginkább szolgálni.

A másik fontos tulajdonság a mikrohullámú sütő teljesítménye. Ezt az értéket minden esetben megtaláljuk a csomagoláson, illetve a termékadatlapokon, mégsem tulajdonítunk neki nagy jelentőséget. Általánosságban elmondható, minél magasabb a teljesítmény, annál hatékonyabb lesz a melegítés és a sütés. Ugyanakkor jó tudni, hogy a legkisebb teljesítménnyel rendelkező készülékek is alkalmasak arra, hogy tökéletesen átmelegítsék az ételeinket, a kérdés inkább az, mennyi idő után kezdhetünk falatozni.

Lássuk be, a mikrohullámú sütőt azért használjuk, mert gyors és hatékony, ezért a szakeladók többsége 750 wattnál nagyobb teljesítményt ajánl.

Az árat elsősorban a készülékek felszereltsége határozza meg. Hiába választunk olyan készüléket, ami grillezni és párolni is tud, sőt, crisp sütést is végez, ha ezeket a funkciókat soha nem használjuk. Ha csupán az alapfunkciókat szeretnénk alkalmazni, akkor nyugodtan beérhetjük a neves gyártók alacsonyabb árkategóriába sorolt készülékeivel.

A mikrohullámú sütők esetében létezik néhány olyan funkció, amit érdemes használnunk, illetve jó szolgálatot tehet. Ilyen az ECO üzemmód; ahogyan a háztartási gépek esetében, itt is az energiamegtakarítás eszköze ez a funkció. A funkció a nem használt eszközök lekapcsolása által képes villamos energiát megtakarítani. Emellett az úgynevezett hatodik érzék funkció is gazdaságosabbá teszi a készülék működését, hiszen a hőmérsékletnek és a páratartalomnak megfelelően képes szabályozni a sütési folyamatokat.

Érdemes lehet előnyben részesíteni a hőkeveréssel rendelkező mikrohullámú sütőket, hiszen ezek tulajdonképpen egy hagyományos sütőt is képesek helyettesíteni. Ha kellő figyelmet fordítunk a készülék kiválasztására, biztosak lehetünk benne, hogy hosszú éveken keresztül nagy megelégedettséggel használjuk majd.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés