Noha a két évvel ezelőtti világjárvány megjelenése okozta elsődleges sokk már nem volt hangsúlyos, az autóiparban tapasztalható rendkívül vegyes kép a tavalyi esztendőre is jellemző volt. Elhúzódó chiphiány, a használt autók előretörése, az elektromos meghajtás térnyerése. A tavalyi év szalagcímei azt vetítik előre, hogy idén sem unatkoznak majd azok, akik az autóeladások témájával foglalkoznak.

Használtautó-eladások a félvezetőhiány árnyékában

A 2020-as évi Covid-járvány elsődleges sokkjának mind a mai napig tartó egyik következménye a globális chiphiány, amely a félvezető-ellátás bizonytalanságának is köszönhető. Noha az év nagy részében, az első háromnegyed évre kivetítve az újautó-eladások nem sokban különböztek 2020 hasonló időszakával összevetve, az év utolsó negyedében ez a trend megváltozott. Ekkorra elmondható, hogy mintegy negyedével esett vissza az újonnan értékesített kocsik száma az egy évvel korábbi időszakkal összevetve. Noha a gyártók igyekeznek a maguk módján gördülékenyebbé tenni az új autók értékesítését, sokakat eltántorítanak a hosszúra nyúlt várólisták. Akad olyan márka is, aki olcsóbban kínálja autóit akkor, ha a jövőbeli vásárló lemond a rádióról a kocsiban. Mi több, az év során több külföldi portál is beszámolt arról, hogy egyes országokban ez már nem is választás kérdése, egyszerűen rádió és a hozzá tartozó vezetékek nélkül voltak kénytelenek leszállítani az autókat a márkakereskedések, olyan szintre jutott a már említett félvezetőhiány.

Ebből egyenes arányban következik, hogy ismét fellendült a használtautó-piac. Az új autók várakozási listája, a globális energiaválságból következő előállítási költségek emelkedése mind hozzájárultak ahhoz, hogy ismét magára talált a használt autók eladása. Noha a tavalyi év utolsó negyedére vonatkozóan még nem ismertek a behozatali statisztikák, az már most is egyértelmű, hogy a csökkenő újautó-értékesítések nyertese a használtautó-piac. Ebből következik az is, hogy az árak itt is megemelkedtek, aki most árulja használt autóját, az többet is elkérhet ugyanazért a kocsiért, mint egy évvel korábban. Sajnos ez egyúttal azt is jelenti, hogy a jövőbeli vevőknek mélyebbre kell nyúlniuk a zsebükben akkor, ha kocsit szeretnének venni, vagy éppen korosabb, többet futott modellekre kell célozniuk akkor, ha szeretnének pénzüknél maradni.

A nagy nyertesek: az elektromos autók

Noha egyértelmű, hogy az elektromos autóké a jövő, az év elején még sokan kételkedtek abban, hogy a 2021-es év hozza majd el a várt fordulatot. Nos, úgy néz ki, hogy tévedtek. Mivel ezek az autók szerkezetileg kevesebb vezetéket és chipet igényelnek, az ilyen autókat gyártó vállalatok gyorsan lecsaptak a kínálkozó lehetőségre. Természetesen ehhez csak további lökést adtak a tavaly is igencsak fajsúlyos környezetvédelmi szigorítások. Az látható, hogy 2017-tel összehasonlítva a tisztán elektromos autók eladásai meghatszorozódtak, míg ugyanez megnégyszereződött a plug-in-hibrid kocsik esetében. Az tehát már most is látható, hogy a korábbi jóslatok nem váltak be: a hagyományos meghajtású autók hegemóniájának, ha nem is idén, de mindenképp pár éven belül vége szakad.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

További cikkeink a témában