A Fradi négyből négy meccset veszített el az Európa-liga-csoportkörében, de magasan a Celtic elleni hazai bukó a legfájóbb. Öt pontba szedtük a meccs tanulságait.

A glasgow-i sima 2–0-s vereség is kellemetlen volt, mivel nem oly rég még a Fradi ütötte el a BL-től a skót zöld-fehéreket. De tudtuk, hogy nehéz a csoport, és úgy sejtettük, a legnagyobb esély a győzelemre a Celtic elleni pesti meccsen lesz. Ehelyett még pontot se szerzett a magyar bajnok.

A negyedik meccsét is elveszítette a Fradi az Európa-liga csoportkörében

Nem számoltunk továbbjutással, de azzal se, hogy ennyire gyengén fog szerepelni a Fradi.

A védekezés romokban

Kabaréba illő lenne ez a védekezés, de nem tudtunk nevetni rajta. Már a meccs legelején jött egy amatőr eladott labda, amiből vezetést szerzett a Celtic. Eldar Civic passzolt röviden a 3. percben – 1.) fáradt nem lehetett 2.) egy bosnyák válogatott védőről van szó, tehát nincsenek képességbeli problémái. Vagyis maradt a dekoncentráltság, ami viszont arra utal, hogy valami nem stimmel a felkészítéssel.

A jobb oldalon sem Wingo, sem Botka nem volt, Somáliát pedig rendre megverték, ami magyarázható azzal, hogy nem az a posztja, de felesleges. Soma gyors, képzett játékos, aki korábban többször is játszott védőt, nemcsak a Fradiban, hanem a Toulouse-ban is. Egyszerűen rajta is az érezhető, hogy nem éles.

Félrement igazolások

A legnagyobb durranásnak számító Stjepan Loncar hatalmas, Kristoffer Zachariassen pedig csak sima melléfogásnak tűnik. A bosnyák már a rotációba is alig fér be, pedig nem arról van szó, hogy nagyon fiatal lenne és ezért idő kell neki. A norvég folyamatosan kezdő, ám az akaraton és a futómennyiségen kívül a világon semmit nem tesz hozzá a játékhoz, és mivel támadó középpályást játszik, így az elmaradó kulcs- vagy gólpasszok, illetve gólok miatt kicsit még kerékkötőnek is tűnik. Jobban nézett ki a Fradi, amikor a klasszikus csatár mögött Tokmac játszott, Zachariassen támadásban semmit se nyújt.

A harmadik játékos, aki miatt kétségeim támadtak, az Samy Mmaee. A marokkói védőnek kiválóak a fizikai paraméterei, de rengeteg hiba van a játékában, és nem is túl gyors. A védekezés részben miatta lett ingatag, mivel minden meccsen van olyan eladott labdája, rossz helyezkedése, lemaradása, ami miatt gólt kap a Fradi.

A középpálya kilyukadt

De nem kizárólag a védők miatt esett darabjaira a védekezés, ne hallgassuk el a középpályásgondokat. Most látszik, hogy Ihor Haratin távozása mekkora törés. Az ukrán látszólag elég színtelen-szagtalan focit játszott, de csak azért hatott így, mert nem hibázott. Alig adott el labdát, miközben jól mozgatta a csapatot, és lépett vissza a védelembe, attól függően, hogy támadott vagy védekezett a csapat.

Vécsei Bálint meg sem közelíti ezt a szintet, a magyar válogatott keretbe most visszakerülő játékos lassú, körülményes, de legalább nem is elég ötletes a futballja. Aïssa Laïdouni van olyan szinten, mint Haratin, csak neki nem a mélyen játszó hatos az igazi posztja, ő annál kreatívabb és fegyelmezetlenebb.

Darabra megvan a Fradi a középpályán, még úgyis, hogy Sigér lesérült, azonban visszaesett a minőség. Például a fent említett Loncar-féle besülés miatt. Muhamed Besic lehet idővel a megoldás, aki magyar szinten klasszis, azonban jelenleg komoly meccshiánya van, ráadásul az El-ben nem is játszhat.

Nincs meg a kémia Stögerrel

Az most már egyre inkább látszik, hogy valami szétcsúszott, és öltözői források szerint ez azért lehet, mert Stöger túl jó arc. Rebrov után egy kicsit kevésbé kemény edzőt akartak hozni, csakhogy ez visszaütött, és láthatóan kezd kicsúszni az osztrák kezeiből az irányítás. A mai nyilatkozata után pedig nehéz is lesz visszavenni az irányítást:

„Az elvárások érthetően magasak, de el kell fogadni, hogy van némi minőségbeli hiányosság. Ezt sok munkával lehet kompenzálni, de ahhoz idő kell.”

Ez tényszerűen nem igaz, ez a keret még úgy sem gyengébb, hogy Haratin eladása után tényleg lett ott egy lyuk. Ennyire bő kerete még Rebrovnak sem volt, csak épp jobban össze kellene rakni a csapatot. Most inkább úgy tűnik, a kispadon van minőségbeli hiányosság.

A szemünk előtt érett be egy klasszis csatár

Az is a meccs tanulsága, hogy Furuhasi Kjógo személyében alighanem láthattunk egy olyan támadót, aki 2022-ben már talán egy Premier League-klubban fog focizni. Furuhasi persze játszott már szervezettebb védelem ellen is, de látszik minden labdaérintésén, hogy klasszis lesz a japánból. A 26 éves támadó 17 meccsen 11 gólt rúgott a szezonban.

Mire megy a Fradi az Európa-liga csoportkörében?

Mint minden, ez is a nézőponttól, elvárásoktól függ: Peter Stöger például kijelentette, hogy ő tavasszal is szeretne játszani az El-ben, mi viszont nem vagyunk ennyire profik, kicsit magyarosabb a hozzáállásunk.

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés