Már megírtuk, hogy az egyik, ha nem a legjobb magyar mezőnyjátékos, Nagy Ádám a Bristolhoz igazol, ami mára tény lett. Az angol klub vezetői nagyon izgatottak, szerencsésnek érzik magukat.

Nagyot a hírek szerint 2,5 millió euróért vette meg a Bristol City a Bolognától, sokat is várnak tőle.

Természetesen leírták a 24 éves, magyar válogatott középpályás eddig eredményeit, érdemeit, majd Mark Ashton ügyvezető és Lee Johnson vezetőedző éltette az új igazolást.

„Ádám fantasztikus tehetség, örülünk, hogy más klubok ajánlatai ellenére a Bristolt választotta. Hasznos nemzetközi tapasztalatokat hoz magával, a csapat értékes tagja lehet”

 mondta Ashton.

Johnson is elmondta, hogy nagyon örül, hogy őket választotta, és izgatott Ádám érkezése miatt.

„Energiája és játékstílusa tökéletesen illeszkedik a csapatunkba.”

(bcfc.co.uk)

Nagy is nyilatkozott, persze ő is elmondta, hogy nagyon örül és izgatott, várja már, hogy milyen a hangulat a Bristol fantasztikus létesítményében. Mivel az angol másodosztályból beszélünk, fő szempont volt a játékstílus is.

„Rendkívül fontos számomra, hogy azt érezzem, egy nagyobb projekt részese vagyok. Úgy érzem, hogy a csapat valóban szeretné játszani a futballt, nem csak beáll bekkelni és várja, hogy jöjjön az ellenfél.”

Ádám akár már az augusztus 10-ei, Birmingham City elleni bajnokin ott lehet a keretben, így aztán azt is felvázolta, milyen labdarúgó is ő.

„Inkább vagyok védekező középpályás, az a fajta hatos, aki összeköti a védőket és a támadókat. Szerencsésnek tartom magam, olyan a genetikám, hogy rengeteget tudok futni. Abban viszont fejlődnöm kell, hogy hova fussak. Sokszor pazarlom csak az energiáimat.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

90-es tempónál bukott óriásit a világ egyik legjobb bringása

További cikkeink a témában