Nehéz nyerni egy BL-párharcban, de úgy tűnik, veszíteni sem könnyű.

A lényegesen esélytelenebb Fradi nagyszerű játékkal legyőzte a BL-csoportkörbe majdnem hazajáró Dinamo Zagrebet. A meccs után nyilatkozatok alapján álmukban sem hitték a horvátok, hogy így járhatnak.

Kristijan Jakic például a közhelyhez nyúlt, így mi is: savanyú a szőlő.

„Gratulálunk a Ferencvárosnak a győzelemhez, de úgy gondolom, hogy ma jobbak voltunk náluk, több helyzetünk adódott, míg ők két lövésből két gólt szereztek. Néha megtörténik ez, hogy nem a jobb csapat nyer.

Nem szabad csüggednünk, meg kell nyernünk a következő meccset, hogy bejussunk az Európa Ligába.”

Lirim Kastrati amiatt volt elkeseredve, ami nem történt meg, vagyis a videobírózás miatt, az viszont árulkodó, hogy szerinte a legjobbjukat nyújtották, mégse nyertek.

„Szereztünk egy gólt, amit a játékvezető nem adott meg, sajnos nem volt videobíró. Mérgesek vagyunk, mert a legjobbunkat nyújtottuk, de nem volt szerencsénk.

El kell felejtenünk ezt és a folytatásra, az Európa Liga playoffra kell koncentrálnunk.”

Az edző is odatette magát:

A Dinamo Zagreb edzője szerint mindent tudtak a Fradiról, de azt nem várták, hogy gólt kapnak

Zoran Mamic szerint a Dinamo Zagrebnek meg voltak a lehetőségei, de nem rúgták be, a másik oldalon a Fradi pedig kegyetlenül kihasználta a helyzeteit.

A Fradi továbbment, a Molde ellen már a csoportkör a tét:

Mit érdemes tudni a Fradi következő BL-selejtezős ellenfeléről?

Milyen csapat a Molde? Hogyan jutott el a BL-rájátszás utolsó szakaszáig? És mire számíthat a Fradi? Ezekre kerestük a válaszokat.

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés