A magyar pólóválogatott egy végsőkig kiélezett elődöntőben kapott ki Olaszországtól.

Jól kezdte a meccset a magyar válogatott, 4–2-re nyerte az első negyedet, ekkor még nem is sejtettük, hogy a második negyedre teljesen leolvadnak Vámosék. Az 1–5-ös negyed után már csak ment az eredmény után a magyar csapat, és sajnos meg sem közelítette a valós tudását. Az olaszok a kulcspillanatokban mindig találtak egy gólt, fejben talán erősebbek voltak.

Így az olaszok játszhatják a vb-döntőt a spanyolokkal, Magyarország a horvátokkal a bronzéremért száll majd vízbe szombaton.

A mérkőzés után Märcz Tamás azt mondta: jól kezdték a találkozót, de a második negyedben jött egy törés, ami "nem volt benne a meccsben".

Zsinórban kaptunk négy gólt, ezért utána csak mentünk az ellenfél után” – értékelt a kapitány, aki hozzátette, végig küzdöttek, de amikor közel kerültek az olaszokhoz, ők el tudtak lépni.

Egy jól játszó olasz csapat vert meg minket, és mi sem voltunk rosszak.”

A vb-vel kapcsolatban elmondta: nem számoltak előre a kulcsember Varga Dénes sérülésére, aki szinte végig padozott a vb-elődöntőben. „Nagyon hiányzott az ő játéka, zsenialitása” – mondta Märcz.

Vízilabda-világbajnokság, elődöntő

Magyarország–Olaszország 10–12 (4–2, 1–5, 2–2, 3–3)

Gólszerzők: Echenique 4, Di Fulvio 3, Figari 2, Bodegas, Figlioli, Luongo 1-1, illetve Vámos, Zalánki, Angyal 2-2, Pohl, Sedlmayer, Manhercz, Hárai 1-1

A másik elődöntőben: Spanyolország–Horvátország 6–5

Kapás Boglárka zseniális hajrával világbajnok 200 pillangón

Kapás Bogi okosan, taktikusan úszva fantasztikus eredményt ért el.

(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

90-es tempónál bukott óriásit a világ egyik legjobb bringása

További cikkeink a témában