Miután meglepetősen botrányosan fújta a Vasas–Fradi rangadót a legjobb magyar játékvezető, és ebben tendenciát lát Orosz Pál, kezdeményezte, hogy többet ne lássák Kassait.

Három tizenegyest fújt be a Fradi ellen Kassai Viktor, és abból jó, ha egy jogos volt, ráadásul megint megszórta a bajnoki címvédőt lapokkal, sőt, Thomas Dollt is elzavarta, pipa lett az FTC vezetése:

„Érdekes meccs volt, ha Kassai vezet nekünk már előre izgulok. Már nem mondanám, hogy ő a legjobb bíró. Holnap írok az MLSZ-nek, hogy Kassai ne vezessen meccset; ha Vad II nem vezethet nekünk, mert az apja itt játszott, akkor ő se vezessen. Van olyan focistában is, hogy agyon nyomja a Fradi...”

Ezt Orosz Pál vezérigazgató az M4 Sport Góóól című műsorában mondta.

Hozzátette azt is, hogy Kassai "arrogáns stílusban vezet", a jelenleg futó szezonban eddig három bajnoki meccset vezetett a Fradinak, ezeken összesen 14 sárga és két piros lapot adott FTC-játékosnak, és négy büntetőt ítélt a csapat ellen.

Orosz azt is elmondta az előző idény első 16 fordulójában 30 sárgájuk volt, és egyetlen tizenegyest ítéltek ellenük, ezzel szemben a mostani szezonban viszont már 53 sárgánál és nyolc büntetőnél járnak.

„Ha a válogatott ellen lenne ilyen bíráskodás, akkor az MLSZ illetékesei megvédenék a csapatot.”

Thomas Doll edző egyenesen úgy érzi, komolyabb erők és célok munkálkodnak a háttérben:

Dollnak olyan érzése van, mintha nem lehetnének bajnokok

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés