Hát bekövetkezett az, amire számítani lehetett: Dárdai Pál többé nem irányítja a magyar labdarúgó-válogatottat, pontosabban nem irányíthatja.

Mert Dárdai Pál első számú kenyéradója, a Hertha Berlin jelezte, hogy a klubcsapat sikeres szereplése érdekében nem szeretné, ha a magyar szakember megosztaná erejét és figyelmét, ezért pedig el kell hagynia a magyar válogatottat.

Az MLSZ tudomásul vette a német csapat döntését, nem is tehet mást. A hátralévő négy Európai-bajnoki-selejtező mérkőzésre pedig az utánpótlás-válogatottat irányító Bernd Strockot nevezete ki a válogatott élére.

Derült égből mennykő ez az egész, de nem is lehet más tenni, mint tudomásul venni. Fájhat a szívünk, mert Dárdai Pál személyében egy vérbeli profi szövetségi kapitányt vesztett a magyar válogatott. Alulról és nehéz helyzetben kezdett el építkezni, reményt adott az ezer sebből vérző magyar focinak. Most ennek vége, és csak reménykedhetünk, hogy amit felépített, nem hull darabjaira.

Szóval Dárdai Pál nem mondott le, mégis távoznia kell a válogatottól, a szurkolók meg rögtön beindultak, és a Hertha Facebbok-oldalát bombázzák:

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában