A Liverpool vagy a Tottenham?

Talán minden idők két legizgalmasabb BL-elődöntőjén vagyunk túl. A Liverpool a barcelonai 0–3 után hazai pályán kiütötte Messiéket, és zsinórban másodszor jutott be a BL-döntőbe:

A Liverpool a 0–3 után hazai pályán kiejtette a Barcelonát

A Liverpool megcsinálta a lehetetlennek vélt bravúrt, bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.

A másik ágon a Tottenham otthon 1–0-ra kikapott az Ajaxtől, majd a visszavágón a hollandok már 2–0-ra is vezettek. Innen állt fel a Spurs, Lucas Moura mesterhármasával bejutott története első Bajnokok Ligája-döntőjébe:

A Tottenham a 96. percben nyert, és jutott története során először BL-döntőbe

A hollandok is leolvadtak 3–0-ról, a Tottenham csodát tett.

A finálét június elsején a Wanda Metropolitano Stadionban rendezik, mi pedig szokásos módon arra vagyunk kíváncsiak, hogy az olvasóink szerint ki nyeri a döntőt.

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában