Többen is klasszikus mesterhármast lőttek a hétvégén, Huszti Szabolcs pedig négy gólpasszt adott a Wolfsburg ellen. Ilyet pedig először jegyeztek fel a Bundesligában. Focikörkép.

A mesterek

Radamel Falcao két gólt lőtt az Európa-liga fináléjában, amivel végül elhódította a kupát az Atlético Madrid. Az európai Szuperkupa-mérkőzésen még ezt is túlszárnyalta a kolumbiai, a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea ellen egy félidő alatt hármat vágott. És nem akármilyen gólokat.

A Milan ráment a fiatalításra, hivatalosan, ám az is biztos, hogy pénz sincs sok, máskülönben nem adta volna el két legjobbját, Ibrahimovicot és Thiago Silvát. A svéd klasszis pótlására Giampaolo Pazzini érkezett, aki ugyan olasz válogatott, de inkább csak somolygunk egy Ibra-összevetésnél. Csakhogy az Interből érkező csatár teszi a dolgát: gólokat lő. A Bologna ellen mindjárt hármat is, szépen sorban, ahogy kell.

Már a múlt héten kiderült, hogy Robin van Persie nem csak az Arsenalban képes gólt lőni, ám vasárnap végképp bizonyította, hogy érdemes volt érte kiadni egy zsák pénzt. A holland úgy lőtt mesterhármast Southamptonban, hogy közben még egy büntetőt is hibázott. Ha azt is belövi, övé a hét. A 87. percben még 2–1-re égett a Manchester United, ekkor jött a holland, aki egyenlített, majd a 92. percben befejelte saját maga és az MU harmadik gólját.

A magyar mester

Mivel RVP végül csak hármat lőtt, a hét embere két magyar. Az egyik a Diósgyőrben két zseniális és hatalmas gólt és egy szerencsés gólt szerző Koltai Tamás. A Győr szélsője akkora dugókat akasztott a hét legpechesebb kapusának, Ribánszkinak, hogy azt még Falcao is megsüvegelné.

A legtöbb gólpassz

A hét másik játékosa szintén magyar, és még csak elfogultnak sem kell lennünk ehhez. Huszti Szabolcs elsőként adott négy gólpasszt egy Bundesliga-mérkőzésen azóta, hogy a német élvonalban pontos feljegyzéseket készítenek az asszisztokról is (a 2004–2005-ös idény óta). Huszti Hannovere 4–0-ra nyert Wolfsburgban, vagyis a balszélső minden gólban benne volt.

Ráadásul Huszti hétközben is villogott, a Śląsk Wrocław elleni El-meccsen kétszer is betalált, első gólja élményszámba ment.

Nézd meg, milyen játékosmozgások voltak a Serie A-ban!

(Fotó: Lapatilla, Hannover 96)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában