Javier Tebas azt nyilatkozta a Sportnak, Messi simán maradhatott volna Barcelonában, nem rajtuk múlott.

Korábban már mi is írtunk arról, hogy gyaníthatóan Joan Laporta lemondott Messiről a hosszútávú anyagi biztonság kedvéért, most pedig a spanyol liga elnöke némiképp alátámasztotta a sejtésünket.

Tebas azt mondja, Messi nem, vagy nem kizárólag gazdasági okok miatt hagyta el Spanyolországot. Sőt, nem kevesebbet állít, minthogy a Real Madrid miatt mondott le róla Laporta, a CVC-szerződéssel behúzták a csávába a katalánokat.

„Biztosan tudom, hogy Messi távozása nem anyagi okok miatt történt, Florentino Pérez kirabolta a Barcát.”

A CVC-szerződés volt a kulcs, amelyről Tebas állítása szerint megtörtént a megállapodás, melynek értelmében Messi is maradhatott volna, azonban a Real közbelépett.

„A Barca egy hónapra elfogadta a CVC-megállapodást, amíg a Real Madrid nemet nem mondott, ekkor ők is kitáncoltak inkább. A Barca kisebbségi komplexusban szenved Florentino Pérezzel szemben.”

Laporta tehát úgy döntött, megy a Reallal együtt, és inkább beáldozza Messit. Később Griezmannt is elpasszolta, tehát meghúzta, hogy teljesen újjáépíti a Barcelonát. Ha már a fenti sztorit is megéreztük, akkor most mondjuk, hogy az új, fiatal, tehetséges Barcát nem Koeman fogja felépíteni, sokkal inkább egy korábbi zseniális katalán középpályás.

Elképzelhető, hogy a Barca-elnök nem játszott tiszta lapokkal a Messi-ügyben

Továbbra is rengeteg a kérdőjel, hogy miért és miként nem tudta megtartani az FC Barcelona Lionel Messit. Felmerül, hogy Laporta nem is tett meg mindent azért, hogy a klub történetének legkiemelkedőbb futballistája maradhasson.

Xavi elmondta, milyen feltételekkel térne vissza a Barcelonához

A klub legendás játékosa kész visszatérni a Barcához, de csak akkor, ha néhány kívánsága teljesül.

(Fotó: Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Dortmund után a Bayern is bejutott a BL-elődöntőbe

További cikkeink a témában