Ismét az Eb-n látott szervezett focit mutatta a magyar fociválogatott, így újabb topcsapattal ikszelt.

A nagyok ellen jobban megy, ez most már biztos, Marco Rossi csapatának fekszik, ha esélytelen, masszívan kell védekezni és abból kontrázni. Ha csinálni kell a focit, mint Albánia vagy Andorra ellen, akkor kevesek vagyunk.

A két Európa-bajnoki csoda, vagyis a Franciaország és Németország elleni iksz után a magyar válogatott az Eb-döntős Anglia ellen is pontot szerzett – ezúttal a vb-selejtezőn, a Wembley-ben, 70 ezer néző előtt. A világbajnokságon így sem leszünk ott, de jobb a szánk íze az albánok elleni hazai vereség után.

Még a vezetést is megszereztük, Sallai Roland rúgott be egy tizenegyest a 24. percben, amit Shaw hozott össze, amikor fejbe rúgta Negót.

A 37. percben John Stones egyenlített egy szabadrúgás után. A City védője klubtársa, Foden beadását sodorta a kapuba két méterről.

Az eredmény nemcsak azért bravúros, mert az Eb-ezüstérmes ellen ikszeltünk, hanem mert 1953 óta pontot sem szereztünk az angolok ellen vendégként, vagyis a híres 6:3 óta.

Vb-selejtező, I-csoport

Anglia–Magyarország 1–1

Gólszerző: Stones (37.), ill. Sallai R. (24. – 11-esből)

(Fotó: Matthew Ashton - AMA/Getty Images)

És ezt olvastad már?
Eltűnt pár gól a női kézi-vb egyik meccse közben, de a videoelemzés után végül meglett
A whisky, ami bebalzsamozza a lelked! Ismerd meg a Makers Mark különleges világát!