Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke elégedett a húsz éremmel.

Hazatért a magyar csapat a vasárnap zárult tokiói játékokról, a szerdai sajtótájékoztatón pedig a MOB-vezető hangsúlyozta,

száz százalékban sikerült teljesíteni az előzetes elképzeléseket,

és felidézte, hogy 2019-ben még csak 13 érem állt a szakmai prognózisban.

„Összegezve: a Covid nem volt befolyással a magyarok szereplésére. Riót túlszárnyalva kilenc sportágban nyertünk érmet, és 12 sportágban végeztünk pontszerző helyen, 70 olimpikonunk zárt az első hat hely valamelyikén” – sorolta Kulcsár Krisztián, hozzátéve, az ökölvívás, az atlétika és a torna ugyanakkor hiányérzetet hagyott maga után.

Fábián László sportigazgató – az eredeti évszámra és a magyar medálok számára utalva – „húsz-húsz-húszként” összegezte a tokiói játékokat. Kiemelte továbbá, hogy

az egymillió lakosra jutó aranyak számában az idei olimpia előtt Finnország volt az első, jelenleg viszont már Magyarország áll az örökrangsor élén.

„Rég nem látott eredmény jött ki most Japánban, és picit fáj a szívünk a magyar bronzot is hozó karatéért, amely Párizsban már nem lesz műsoron, de remélhetőleg nem utoljára láttuk olimpián” – fejtette ki Fábián László.

A magyar sportolók hat arany-, hét ezüst- és hét bronzéremmel tértek haza Japánból.

Történelmi siker: olimpiai bajnok a női kajak négyesünk

A hatalmas hajrá sima befutót és aranyérmet ért a lányoknak.

Lőrincz Tamás olimpiai győzelméről: Hihetetlen! Csak arra gondoltam, hogy nem lehet, hogy elveszítsem

Újabb éremmel bővült gyűjteménye és egyben zárult sportpályafutása.

Az egész mezőnyt megszívatta az olimpia legsportszerűtlenebb versenyzője, aztán idióta nyilatkozattal tetézte a bajt

Mindezt egy olyan kifogással tetézte, hogy az ember zsebében kinyílik a bicska.

(MTI; fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés