Eddig nem is gondoltunk arra, hogy ez lehet a gondok forrása.

A Manchester United alelnöke, Ed Woodward a The Guardiannek adott interjút, melyben többek között szó esett a klub átigazolásairól is. Woodward úgy érzi, jogtalanul támadják a csapatot, sőt illetlenségnek érzi, hogy kritizálnak ilyen kiváló szaktekintélyeket.

„Van egy mítosz, mely szerint futballhoz nem értők hozzák a döntéseket nálunk – ezzel inzultálják azokat a nagyszerű szakembereket, akik klubunknál dolgoznak. Az utóbbi években bővítettük az átigazolásokkal foglalkozó stábot, amely immár hatékonyan és produktívan működik. A játékosok kiválasztását és a döntéseket is ők hozzák meg a menedzserrel és stábjával egyetértésben, nem a klubvezetők.”

Ugyanakkor a The Guardian és a BBC is megemlítette, hogy

Woodward ezzel közvetve elismerte, hogy Sir Alex Ferguson öt évvel ezelőtti visszavonulása után huzamosabb ideig nem volt hatékony a klub átigazolási politikája.

Az egyik legnagyobb hiba azt volt, hogy miután kiderült, hogy Romelu Lukaku és Alexis Sánchez is eligazol, akkor sem igazolt csatárt. Állítólag Mario Mandzukic volt a első számú kiszemelt, de Solskjaer nemet mondott a horvátra. Ehhez képest most megint ők akarják megvenni.

Woodward tovább folytatta a mosdatást:

„A nyáron tapasztalt változások eredményeként immár fiatal kerettel dolgozunk. A különböző kultúrákból érkező labdarúgók jó alapot adnak az építkezéshez, egy új úton indulunk el. Oda akarunk eljutni, ahol a legutóbbi idény közepén, Ole érkezése után tartottunk. Gyors, eredményes futballt játszottunk, tükröződött a pályán a menedzser stílusa és filozófiája. Solskjaer visszahozta a fegyelmet, ami az utóbbi években talán hiányzott. Mindenki tiszteli a csapattársait, keményen dolgozik, és megértette, hogy egy játékos sem nagyobb a klubnál.”

Ez szépen hangzik, és a nyári igazolások, Daniel James, Harry Maguire és Aaron Wan-Bissaka is beváltak, csak épp a csapat a középmezőnyben tartózkodik: a 12. helyen áll, 8 forduló után 9 pontot szerzett.

Bíznak Solskjaerben, de:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés