A spanyol lap több játékost kritizált, miután a Bajnokok Ligája nyitófordulójában a Real Madrid kikapott a Sahtartól.

Az ukrán csapat az első félidőben három góllal vezetett, a másodikban két gólt szerzett a Real, de így sem tudott pontot szerezni a tartalékos Sahtar ellen:

A Sahtar nyolc kezdőjátékosa nélkül verte a Realt Madridban

Hatalmas eredményt ért el a tartalékos Sahtar Donyeck a kissé lagymatag Real ellen.

A meccs után a Marca osztályozta a Real futballistáit, érthető módon néhányan komoly kritikát kaptak.

A spanyol lap szerint Marcelo, Jovic és Militao egyszerűen nem üti meg azt a szintet, ami a Bajnokok Ligájában elvárható.

A négyszeres BL-győztes Marcelóról azt írják, hogy védekezésben már nem lehet rá számítani egy ilyen intenzitású meccsen. Jovic megkapta Zidane-tól az esélyt, de most sem élt vele, ezúttal is rosszul játszott a szerb. Militaót is komolyan kritizálta a Marca, szerintük mindhárom gólnál szellősen védekezett, a harmadiknál meg konkrétan kocogva végignézte, ahogy a Sahtar kijátssza a Madrid védelmét. Védőtársa, Varane sem úszta meg, az öngólja mellett még egy gólban benne volt, egyáltalán nem tudott vezér lenni a hiányzó Sergio Ramos hiányában.

A Real egyébként zsinórban másodszor kapott ki, hétvégén a bajnokságban győzték le Zidane csapatát, ilyen előjelekkel várja a szombati el Clásicót a spanyol bajnok:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában