Nem, nem az ostoba szabálytalanságot elkövető Lo Celso az, nem is a többször hibázó Areola, vagy a feleslegesen túlkombináló Neymar.

Természetesen a játékvezető az.

Unai Emery ezt mondta a meccs után:

Úgy érzem, többet érdemeltünk, remek meccset játszottunk. A vereségünkre magyarázat a játékvezető is, aki szerintem ma este nem volt teljesen fair, a döntései nem igazán segítettek minket. Sergio Ramos kezezése tiszta tizenegyes volt, a második góljukat szabálytalanság előzte meg, Kimpembét faultolták. Ha Párizsban a játékvezető döntései jobbak lesznek, akkor optimisták lehetünk.

Még Nasser Al-Khelaifi elnök is megszólalt:

Nem fogom minden alkalommal elmondani, de tavaly ugyanezt történt Barcelonában, most pedig Madridban. Mi nem vagyunk a Real, de ezt tényleg be kell fejezniük. Sárga lapok és lesállások, amik nem voltak azok, ugyan. Nem azt mondom, hogy a játékvezetők miatt kaptunk ki, de apró részletek elegendőek ahhoz, hogy a Realhoz hasonló nagycsapatok azt érezzék, velük van a bíró. A játékosok leblokkolnak, és a felesleges sárga lapok miatt görcsösek lesznek, mert a játékvezető arra a lehetőségre várt, mikor adhat újabb sárgát, vagy esetleg pirosat. Ez nagyon nem jó az európai labdarúgásnak, és az UEFA-nak tennie kell valamit.

Egy szó sem esett arról, hogy miért zuhant össze az utolsó tíz percre a PSG, vagy épp, hogy miért nem lőttek még vagy két gólt, mert az esélyük bőven meg volt rá, de Lo Celso és Areola neve sem hangzott el, pedig hatalmas hibákat vétettek. Jó, lehet, hogy az öltözőben igen, legalábbis reméljük. Rabiot biztosan mondott ezt-azt.

Persze ne hallgassuk el a részigazságokat, ami megváltoztathatták volna az egész meccs menetét. De akkor vegyük sorba a kritikákat:

  • Sergio Ramos kezezése: valóban eltalálta a spanyol felkarját a lövés, azonban erővel érkezett, viszonylag közelről, és Ramos természetes testhelyzetben tartotta a kezét, nem is kereste a labdát. Szerintünk ez nem ért tizenegyest.

    SrtaPilar on Twitter

    Esto no puede ser https://t.co/fsw5wSAq6M

  • Sárga lapok: Neymar egy kezezés után alárúgott Nachónak, előtte figyelmeztette is a spori, ezért kapta. Rabiot sárgája és a szabadrúgás vicc volt, hozzá sem ért Modrichoz.
  • Lesek: itt többször is tévedett az asszisztens, főleg Mbappét állította meg tévesen, érdekes lett volna megnézni, mi történik, ha elengedik.
  • A Real második gólja: itt les nem volt, viszont erős a gyanú, hogy Ronaldo odatartott Kimpembének, egy ilyet, amikor egy utolsó védővel szabálytalankodnak, tízből kilencszer lefújják. És akkor nincs az a bődületesen mázlis gól. És akkor talán a harmadik se jön, mert nem esik szét a PSG. Mondjuk azt is érdemes lenne vizsgálni, miért esik szét ilyen esetben.

Az utolsó tíz percben szerzett tetemes előnyt a Real Madrid

Hiába játszott jobban a PSG, megint összeomlott a meccs végére Spanyolországban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

Újabb fogadási balhéba keveredett a korábban tíz hónapra eltiltott Tonali

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés