Mozgalmas nyarunk lesz, tele pletykával és új edzővel.

Zinedine Zidane azonnal hatállyal lelépett Madridból, és hogy, hogy nem, közben meg Mauricio Pochettino belebegtette, hogy nem igazán érzi jól magát a PSG-nél. A Tottenham már fel is tette a kezét, hogy jelentkezne érte, de Ruben Uria, a Goal írója szerint

a Real Madrid is felvette a kapcsolat Pochettinóval, most ő a klub első számú célpontja Zidane-utódnak.

Florentino Pérez elnök mindig is csodálta az argentint, akinek azonban szerződése van Párizsban. Az viszont közel sem biztos, hogy marasztalják is, mivel nem sikerült megnyerniük a bajnokságot, a jóval szegényebb és harmadannyit érő Lille megelőzte őket. És a BL-ből is kipottyantak, a City oda-vissza verte őket az elődöntőben.

Úgy tűnik, megvan az ok, hogy miért hagyja el Zidane a Real Madridot

Egy Real Madridhoz közelálló spanyol újságíró tweetelt Zidane távozásának okáról.

Zidane elmondta, mire lett volna szükség ahhoz, hogy a Real Madrid BL-döntőbe jusson

Az edzőként háromszoros BL-győztes edző szerint mindent megtettek a játékosai, ugyanakkor elismerte, hogy a Chelsea volt a jobb csapat.

(Fotó: Sven Hoppe/picture alliance via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés