A Real Madridnak 48 órája maradt, hogy eldöntse, akarja-e a Manchester Unitedből száműzött (csoda?)cseréjét, Javier Hernandezt.

Louis van Gaal MU-jába nem kellett Javier Hernandez, aki így az idény elején egy évre kölcsönbe került a Real Madridhoz. A megállapodás a nyáron lejár, de Carlo Ancelottiéknak elővásárlási joguk van a mexikóira egészen április 30-ig, utána szépen el is felejthetik őt  legalábbis a theguardian.com szerint.

Chicharito eddig nem sűrűn kapott lehetőséget a Realban, de Karim Benzema sérülése megnyitotta előtte az utat, utolsó öt meccsén gyorsan vágott is négy gólt, ebből az egyik BL-elődöntőt ért.

Nagy kérdés mi lesz vele, a madridiak ugyanis kicsit sokallják az MU által kért 20 millió eurót, így visszakerülhet Manchesterbe, ahol meg most éppen csatárgondok vannak: Robin van Persie-nek nem megy, Radamel Falcaóról meg ne is beszéljünk és Wayne Rooney sem jeleskedik az utóbbi meccseken, a fiatal James Wilson meg tapasztalatlan még.

Ez persze nem azt jelenti, hogy Hernandez lenne a megoldás az MU problémáira. Főleg, hogy lassan nyakunkon az újabb átigazolási időszak, és azt tudjuk, hogy a pénzt sem a spanyol, sem pedig az angol óriás nem sajnálja úgy általában egy sztárjátékosra. Még a végén szegény Borsócska hoppon marad.

Egyébként úgy tűnik, kizárják a Real az átigazolásokból, úgyhogy talán praktikus lenne megtartani a mexikóit.

(Forrás: theguardian.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában