Tegnap befejeződött a pjongcsangi téli olimpia, ami számunkra történelmi volt, hiszen volt magyar arany! Ami persze az olimpia csúcspontja, de akad még néhány momentum, amit egy darabig nem fogunk elfelejteni. Ezeket szedtük össze.

A férfi gyorskorcsolyaváltó aranyérme

Nyilván nem kezdhetünk mással! A Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor négyes megnyerte rövidpályán az 5000 méteres váltót, ezzel ők négyen a magyar sport első téli olimpiai bajnokai. Hidegrázós volt az egész futam, az utolsó néhány kör meg tényleg felejthetetlen, kicsúcsosodva azzal, ahogy Liu Shaolin Sándor előzött, majd behozta első helyen a váltót.

Eurosport

De jó is ezt újra visszanézni! ??? ?? #gyorskorcsolya

A gyorskorisok ezt leszámítva is remekeltek, Liu Shaolin Sándor két ötödik helyet szerzett, a női váltó pedig végül – a kizárások miatt – negyedik lett. Egyéniben Jászapáti Petra 1500 méteren hatodik, pontszerző helyen végzett.

Tóth Ivett és az AC/DC

A magyar műkorcsolyázót imádta az internet, miután rock & rollt nyomott az olimpián. Végül 23. helyen végzett.

Eurosport

Tóth Ivett 23. lett a női műkorcsolyázók szerdai rövidprogramjában a phjongcshangi téli olimpián, így pénteken bemutathatja kűrjét. ??? #műkorcsolya

Ester Ledecká bravúros duplája

Talán az egész olimpia legnagyobb sztorija Ester Ledeckáé, aki két különböző sportágban is aranyérmet szerzett. Az első, a szuperóriás-műlesiklás volt az igazán nagy szenzáció, hiszen ebben a számban egyáltalán nem tartozott az esélyesek közé – nem csoda, hogy alig hitte el, hogy aranyérmet nyert. Később a snowboardosok között is első lett, ami már papírforma volt.

A német hokisok

Akik majdnem csodát tettek. Már a legjobb négybe jutásuk pazar eredmény volt, majd az elődöntőben óriási szenzációra kiejtették Kanadát, így történelmük során először játszhattak olimpiai döntőt. Ahol nagyon kevés kellett volna nekik az aranyhoz, végül viszont hosszabbításban legyűrték őket az oroszok.

Célfotós biatlonverseny

Biatlonban a tömegrajtos verseny általában izgalmas, Pjongcsangban viszont a lehető legszorosabb volt. A nagy esélyes Martin Fourcade nagyot meccselt a német Schemppel, végül csak célfotó után nyert. A francia három arannyal zárt, összesen már öt olimpiai első helye van.

Minden idők legsikeresebb téli olimpikonja

Aki Pjongcsang után már a norvég sífutó, Marit Björgen. A sportág 37 éves legendája megnyerte a 30 km-es női klasszikus stílusú sífutást, ezzel nyolc olimpiai aranya, 14 érme van már. Eddig a biatlonos legenda, Björndalen volt a csúcstartó, neki is nyolc aranya van, de Björgen összességében egy éremmel többet szerzett.

Mark McMorris csodálatos felépülése

Ez nálunk az olimpia egyik sikersztorija. A 24 éves kanadai snowboardos úgy nyert olimpiai bronzot, hogy 11 hónappal korábban csúnyán összetörte magát. A bal karja, az állkapcsa, a medencecsontja és néhány bordája is eltört (!), megrepedt a lépe és a tüdeje is sérült. Azt nyilatkozta, olyan volt, mint egy autóbaleset, azt hitte, hogy meghal.

Szerencsére nem így történt, rekordgyorsasággal felépült, majd felállhatott az olimpiai dobogóra.

A 45 éves síugró, aki képtelen leállni

Igen, természetesen Kaszaj Noriakiról van szó, aki rekordot döntött, nyolcadik olimpiáján indult Pjongcsangban. Négy éve még érmet nyert, most 21. lett a normál sáncon, de az olimpia alatt azt nyilatkozta, ha Szapporo megkapja a 2026-os rendezést, akkor a hazai olimpia túl nagy esély lenne, hogy feladja. Ha tényleg így lesz, akkor 53 évesen is olimpiai résztvevő lehet.

Történelmi amerikai arany

Történelmet írt az USA, miután a férfiaknál curlingben tudott aranyérmes lenni. Négy éve csak kilencedik lett a csapat, a csoportkörben most is botladozott, de az elődöntőben előbb Kanadát, a döntőben pedig a svédeket verték meg, így teljesen megérdemelten az övék az olimpiai arany.

A finálé legfontosabb jelenete:

Eurosport Nederland on Twitter

Amerika neemt een ruime voorsprong!! Een sensationeel eind van het 8e end met maar liefst 5 punten voor de VS. Beslissen zij hier de wedstrijd? Volg het live op Eurosport 1 en https://t.co/LsIW5InnX7 #PyeongChang2018 #OS2018 #Olympics https://t.co/0nxjGFQXcf

Swaney Elizabeth kínos (le)szereplése

Ez nálunk a +1, amire azért büszkék semmiképp sem vagyunk. A magyar színekben versenyző, amerikai születésű, de félig magyar származású Swaney síakrobatikában, félcsőben indult. És lett az olimpia egyik legfelkapottabb sztorija. Kár, hogy ezt nem a kiemelkedő teljesítményének köszönhette, hanem annak, hogy képzettsége alapján semmi keresnivalója nem volt az olimpián.

Eurosport

VITA!!! Szerintettek szükség van arra, hogy valaki ilyen tudással képviselje Magyarországot az olimpián?

Nálatok mi volt a csúcs? Kommentben várjuk a sztorikat.

(Fotók: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés