Mourinho már nincs, Llorisszal meg nem elégedettek.

Gulácsi nemcsak azért népszerű a nagy kluboknál, mert remek teljesítmény nyúlt évek óta, hanem mert a kivásárlási ára is alacsony (volt). A 2023-ban lejáró kontraktusban mindössze egy 13 millió eurós ár szerepelt.

Mivel a Tottenhamnél egyre kevésbé elégedett Hugo Lloris teljesítményével, sőt a világbajnok kapus lehet, hogy hazaigazol a nyáron, elkezdett kapust nézni a Spurs. Mike Maignan (Lille), Koen Casteels (Wolfsburg) és Sam Johnstone (West Brom) is a jelölt, de a Bild szerint

a legkomolyabb kiszemelt a magyar válogatott Gulácsi Péter.

Az is Gulácsi mellett szól, hogy évekig védett Angliában. Öt éven át volt a Liverpool játékosa, és bár ott nem védett, kölcsönben viszont játszott a Hereford United, a Tranmere Rovers és Hull City színeiben is. Fontos kérdés még, ki lesz a nyártól a Tottenham edzője, amíg ez nem dől el, az sem fog, melyik kapusra mennek rá.

Korábban az Inter is jelezte, hogy figyeli, szóval egyre valószínűbb, hogy topcsapatba igazolhat a magyar válogatott kapus.

Azért írtuk, hogy csak volt alacsony a kivásárlási ára, mert épp most hosszabbított a Leipziggel. Egyelőre annyit tudni, hogy 2025-ig írt alá, a záradékról nincs hír, de biztosan emeltek rajta. Kérdés, hogy emiatt hosszabbítottak-e, vagy hogy maradjon.

Ismerd meg Gulácsi Péter gyönyörű párját, az egyik legszebb futballistafeleséget

A magyar válogatott és az RB Leipzig kapusa párválasztásnál sem hibázott.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés