Pályafutása vége felé együtt játszhat a két mélynövésű argentin barát. Sokat már nem, de még tudnak villantani.

Messi szeret a barátaival együtt focizni, bár ki nem. Neymarral és Suárezzel nem is ment túl rosszul, most pedig országos cimborája, Sergio Agüero érkezhet mellé. Egyrészt azért, mert nincs csatára a Barcának, másrészt Laporta elnök ezzel is kedveskedne neki, hogy maradjon.

A Barcelona már ajánlatot tett a Manchester Citytől nyáron biztosan távozó csatárnak, most az argentin témákban ritkán tévedő TyC Sports szerint a másik fél részéről is történt lépés.

Agüero hajlandó engedni a fizetési igényéből, hogy Barcelonába kerülhessen.

La Porteria azt is hozzátette, az argentin támadó ügyvédei már megkapták a szerződéstervezetet, a környezete optimista.

Ez a véleményünk a frigyről:

Megéri a Barcelonának leigazolnia egy 32 éves, sérülékeny, de világklasszis csatárt?

Messi egyik legjobb haverja érkezhet a Barcához. Kérdés, hogy erre van-e szüksége a klubnak?

Előzmények:

Ajánlatot tett a Barcelona Agüerónak

És nem is feltétlenül az argentin csatárra van szüksége a Barcának. Vagyis nem erre a csatárra.

A Manchester City bejelentette, hogy Sergio Agüero a szezon végén távozik

Tíz évvel az érkezése után távozik a klub történetének egyik legjobb futballistája.

(Fotó: Adam Davy - Pool/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Dortmund után a Bayern is bejutott a BL-elődöntőbe

További cikkeink a témában