A norvégok túlságosan megvertek minket, így nem jött össze nekünk a világbajnoki középdöntő II. csoportjának negyedik helye, vagyis buktuk az olimpiai selejtezőt.

A meccs előtt a legfontosabb dolog az volt, hogy nem szabad öt gólnál többel kikapnunk, különben Egyiptom játszhat a még olimpiai selejtezőt érő hetedik helyért.

Jól kezdett a válogatott, megpróbáltuk irányítani a meccset, de csak nagyon nehezen tudtuk feltörni a norvég falat, ahogy nehezen tudtuk levédekezni gyors játékukat. Amennyi lendületünk volt, azt is megtörte aztán a sok magyar kiállítás, kritikus periódusba kerültünk, a norvégok pedig elmentek öt góllal. Valamit aztán visszakaptunk, mert ellenfelünket is többször megritkította a bíró, így az első félidő végére már csak háromgólos hátrányban voltunk (16–13).

A második harminc percben tarthatatlan volt a norvég válogatott – persze mi is sokat hibáztunk –, így hamar még jobban elhúztak tőlünk. A 45. percre pedig már az elviselhető vereségtől is nagyon messze kerültünk – tíz volt a különbség. Védekezésünk szinte nem volt, támadásaink pedig ötlettelennek és veszélytelenek voltak. Az 51. percre már kezdtek éledezni a magyar srácok, az utolsó öt percre pedig már csak mínusz héttel fordultak, de a vége 35–26 lett.

IHF on Twitter

A great performance from Norway leads to their third win ?? 35:26 ?? against Hungary at the main round?? #handball19 #GERDEN2019 #NORHUN

Ez pedig azt jelenti, hogy nem jött össze a csoportnegyedik hely, így a hetedik helyért sem játszhatunk – tizedikek lettünk a vébén –, vagyis buktuk az olimpiai selejtezőt is.

Csoda kell az olimpiához

Ezzel a 10. hellyel akkor kvalifikálhatjuk magunkat a 2020-as ötkarikás játékokra, ha a későbbi versenyek kiderül, hogy az Európa-bajnok, a Pánamerikai Játékok győztese és az Afrika-bajnok is bekerült a világbajnokság első 8-9 helyezettje közé. Most annak kell drukkolni, hogy Brazília és Egyiptom is megnyerje saját kontinenstornáját, és a jövő évi Eb-n is olyan válogatott győzzön, amelyik a vb-n előttünk végzett. (via)

Kézilabda-vb, középdöntő
II. csoport, 3. forduló

Norvégia–Magyarország 35–26 (16–13)

(Fotó: MTI / Illyés Tibor)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hivatalosan is román állampolgár lett a magyar sakk legnagyobb értéke

További cikkeink a témában