Minden idők legkomolyabb doppingbotrányának főszereplője nem bánta meg, hogy csalt.

A 47 éves ex-kerékpáros pályafutása során rekordnak számító hét Tour de France-t nyert, de 2012-ben megfosztották mind a hét győzelmétől, miután kiderült, évekig doppingolt.

Azt tettük, amit tennünk kellett azért, hogy győzzünk. Nem volt legális, talán nem is volt a legjobb döntés, de másképpen soha nem nyertünk volna semmit.

Nyilatkozta az NBC-nek, majd hozzátette, hogy ma sem cselekedne másképp.

Úgy véli, hogy akkor is nyerni tudott volna, ha sem ő, sem a mezőny többi tagja nem csal, de végig úgy gondolta, hogy muszáj doppingolnia, ha le akarja győzni az európai ellenfeleit.

Armstrong doppingügyeiről korábban részletesen írtunk:

Bemocskolt karrier, romokban heverő laborsportág – A Lance Armstrong-akta

EPO, tesztoszteron, vérdopping, fenyegetés és zsarolás – Lance Armstrong és az országúti kerékpársport bukása.

(via MTI; Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában