Ezt még 2015-ben mondta Jorge Sampaoli, az akkori chilei szövetségi kapitány, aki most Argentínát juttatta ki a vébére.

Kicsit meglepődtünk, hogy csak most került felszínre a szakember két évvel ezelőtti nyilatkozata, ám még most is nagyot üt. Sőt most nagyobbat, elvégre a Las Últimas Noticias épp azért kérdezte meg Sampaolit, mert Chile lemaradt az oroszországi világbajnokságtól.

Egyikük sem volt a megfelelő szinten a világbajnoki selejtezősorozat alatt” – mondta a mostani sorozatra. Majd a lap elővette a 2015-ös vallomását a Copa Américáról, amit Arturo Vidal nem fog megköszönni.

Arturo Vidalnak orvosra van szüksége. Szereti az alkoholt, nem tudja kontrollálni az ivást.

Amikor Limából repültünk haza, útközben megkérdezte, hogy kibonthatja-e a reptéren vásárolt sörét. Mondtam, hogy nem. Aztán később az utaskísérőktől szerzett valahogy egy üveg whiskyt, amit utána nekem kellett eltüntetnem.”

Ez szigorúan véve alkoholizmusnak számít, elvégre az orvosi definíciók az alkoholizmust olyan szenvedélybetegségként írják le, mely az alkohol kitartó fogyasztásával jár a negatív következmények dacára. Márpedig Vidal nem tudja, tudta kontrollálni.

De a többiekkel is van baj:

Gary Medel is szeret bulizni, de az alkoholról már leszokott. Eduardo Vargas ahányszor jön a válogatottba, mindig egyre rosszabb. Mauricio Pinilla is mindig csak a partikra gondol. Alexis Sánchez a fejhallgatójával kel és fekszik, egyedül ül a reggelinél, senkivel sem beszél.”

Egyébként azért is lett ez most izgalma téma, mert Claudio Bravo felesége kipakolt a piálásról.

via Marca; fotó: AFP

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés