A bajnok Chelsea elég nehéz helyzetben, de Aubameyang megoldás lehet Conte gondjaira.

Mert az olasz az előző szezon után közölte Diego Costával, hogy már nem számít rá, aztán már szinte biztosnak tűnt, hogy Lukaku érkezik, a belga viszont inkább a Manchester Unitedhez szerződött. Ami azt jelenti, hogy az angol bajnokság kezdete előtt négy héttel nincs a Chelsea-nek kezdőcsatára. Pedig Conte néhány hete azt nyilatkozta, erősítésre van szükség, a csapat idén a BL-ben is szerepelni fog, sokkal mélyebb kerettel akar dolgozni.

A mindig remekül informált angol sajtó most a dortmundos Aubameyangot hozta szóba a kékekkel. A gaboni helyzete sem egyszerű jelenleg, korábban már szinte tényként közölte mindenki, hogy a PSG-ben folytatja, de valamiért az az üzlet mégsem jött össze. Dortmundban pedig nem marad, de az óra az ő esetében is ketyeg, így ha valóban jó az angol sajtó infója, akkor mindkét félnek szüksége lenne erre az átigazolásra.

Conte elvileg 74 millió eurót kínál a Bundesliga előző szezonjának gólkirályáért, az átigazolásba viszont még beleszólhat a Liverpool is, de jelen állás szerint a Chelsea tűnik befutónak.

Aubameyang 31 góljai a tavalyi német bajnokságból:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Újabb rekordot ért el Európa legyőzhetetlen futballcsapata

További cikkeink a témában