Rafael Nadal rekordnak számító 21., Danyiil Medvegyev pályafutása második Grand Slam-győzelméért játszott Melbourne-ben az Australian Openen. Egy majdnem öt és félórás meccs után, kétszettes hátrányt ledolgozva Nadal nyerte a döntőt. Ezzel az örökranglistán már egyedüliként áll az élen, megelőzte Roger Federert és Novak Djokovicot.

Novak Djokovic botrányos távolmaradása után megnyílt a lehetőség Rafael Nadal előtt, hogy behúzza pályafutása 21. Grand Slamét. A spanyol azonban közel sem volt favorit a torna előtt, sérülés után tért vissza, de végül talán saját magát is meglepve bejutott a döntőbe. Az ellenfele a világranglista második helyezettje, a US Open bajnoka, Danyiil Medvegyev volt.

Az első játszmát simán megnyerte az esélyesebb orosz, kiemelkedően szervált, sokkal kevesebbet hibázott, mint Nadal, kétszer is breakelni tudott. A második játszma már sokkal szorosabb volt. Nadal kétszer került breakelőnybe, Medvegyev azonban mindkétszer visszajött, ahogy a tiebreakben is ledolgozta a hátrányát, és végül behúzta a majdnem másfél órás, nagyon szoros és mindkét játékos számára fontos második szettet.

A harmadik játszma hatodik játékában három breaklabdája volt Medvegyevnek, úgy tűnt, nagyon hamar befejeződhet a meccs. Nadal azonban visszajött, előbb hárította a breaklabdákat, majd 4:4-nél elvette ellenfele adogatását, és a saját szerváját is magabiztosan hozta – szépített a spanyol.

Nadal korábban még soha nem fordított kétszettes hátrányból egy GS-torna döntőjében

A negyedik játszmában megváltoztak az erőviszonyok, Nadal diktálta a tempót, ő vezetett, Medvegyev pedig próbálta tartani vele az iramot. A 20-szoros Grand Slam-győztes kétszer vette el ellenfele adogatását, a sajátját csak egyszer bukta el, így a negyedik szett is az övé lett. Négy óra és tizenöt perc után jött az ötödik játszma.

Az ötödik szett első játékában Medvegyev breaklabdát hárított, a második adogatását azonban már elbukta, Nadal eközben hozta a sajátját, breaklabdát is mentett, 4:2-re vezetett. Majd 5:3-nál a meccsért és a rekordnak számító 21. Grand Slam-győzelméért szerválhatott. Az első két pontot megnyerte, utána viszont négyet elbukott, Medvegyev visszavette a szerváját. A dráma azonban tovább folytatódott, Nadal a harmadik breaklabdáját kihasználta a következő játékban, 6:5-nél ismét a meccsért adogatott. Második alkalommal már nem hibázott, hozta a szerváját.

Rafael Nadal kétszettes hátrányból felállva, egy öt és félórás döntőben győzte le Danyiil Medvegyevet az Australian Openen. Ezzel megszerezte karrierje 21. Grand Slam-győzelmét, és ha a Grand Slameket nézzük, akkor ő minden idők legsikeresebb férfi teniszezője.

Australian Open, férfi döntő

Rafael Nadal–Danyiil Medvegyev 2:6, 6:7, 6:4, 6:4, 7:5

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában