Fucsovics Márton újabb bravúros Grand Slam-szereplést tudott le Melbourne-ben, kedvenc GS-versenyén a harmadik fordulóba jutott, ráadásul legyőzte a háromszoros Grand Slam-győztes Stan Wawrinkát.

„Lehetett volna rosszabb is ha Stan üti be a meccspontot...” – mondta mosolyogva Fucsovics, amikor a MOL Csapat gratulált a nyíregyházi klasszisnak a nagyszerű Australian Open-teljesítményéhez. Fucsovics a harmadik fordulóig jutott, Stan Wawrinka ellen a döntő tie breakben három meccslabdát hárított.

„A teljesítményem és az eredményességem szempontjából ez a három forduló azért egy visszajelzés arról, hogy hol tartok, hogy a felkészülésem hogy sikerült, és hogy mi az, amin még dolgoznunk kell. Nincs hiányérzetem a versennyel kapcsolatban, úgy érzem, mindent kijátszottam magamból. Az első ponttól az utolsóig harcoltam, összességében pozitív élményekkel térek haza.”

A téli pihenő illetve a tavalyi fél éves kényszerszünet után jól esett újra úton lenni, hiányzott a versenyzés – vallotta be Marci. Mindent egybevéve továbbra is az AusOpen marad az egyik kedvenc tornám.”

A MOL Csapat klasszisa két ötszettes mérkőzést vívott az első két fordulóban, így nem csoda, hogy elég leharcolt állapotba került a harmadik fordulóban Milos Raonic ellen lejátszott meccse végére. Az első két szettet még szorossá tudta tenni, ám a fáradtság és a sérülés végül legyőzte Fucsovicsot.

„Raonic ellen nehéz a jó taktikát megtalálni, rövid labdamenetek vannak, amivel felőrli az ellenfeleit, és ezt fejben sokáig kell bírni, nem mellesleg a szerdai mérkőzés után a csípőm is rendesen beállt. A játékfelfogásom és a taktikám szerintem rendben volt, így igen, inkább az számított volna, hogy fitt legyek, és ne két négyórás, ötszettes győzelem után álljak ki ellene.

Korábban kétszer játszottam már Raoniccsal, mindkétszer füvön, ahol simán legyőzött. Ehhez képest azért itt három órán keresztül mérkőztünk, szettet nyertem ellene.

„Valahol a harmadik játszma közepétől viszont kezdtem érezni a fáradtságot, kisebb sérüléseket és izomfájdalmat. Raonictól ezzel együtt nem szégyen kikapni. Megyünk tovább a csapatommal, a tapasztalatokat felhasználva készülünk a következő versenyre.”

A teljes interjú itt olvasható.

Fucsovics Márton drámai ötszettes meccsen győzte le a háromszoros Grand Slam-bajnokot az Aus. Openen

Fucsovics Márton döntőszett tie-breakben ejtette ki Stan Wawrinkát az Australian Openen.

(Fotó: Mark Metcalfe/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában