Valós veszély vagy csak zavarkeltés? Aggódjunk? A múltat átfésülve láthatjuk, a sport és a terror nem ritkán keresztezi egymás útját, túl jó terep egy olimpia a terroristáknak.

Január 21-én a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi e-mail címére angol és orosz nyelven érkezett egy levél, amelyben szocsi terrorcselekménnyel fenyegetik meg a magyar olimpiai delegációt. A február 8-án kezdődő téli olimpia elleni támadással az az iszlamista csoport fenyegetőzik, amely magára vállalta a december végén Volgográdban elkövetett, 34 halálos áldozatot követelő merényleteket.

A rossz hír gyorsan terjed, nem kellett sokat várni, hogy napvilágot lásson a fenyegetés, mint ahogy azt is megtudtuk, nem csak a magyar delegáció kapott ilyen levelet, hanem még számos tagország. Ettől még nem lettünk nyugodtabbak, ahogy az sem hűtötte le a kedélyeket, hogy másnap már cáfolták a fenyegetőzés komolyságát: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közleményben jelentette ki, nem valós a veszély, pusztán zavarkeltésről van szó.

Biztonsági szakértők szerint viszont a szocsi olimpiánál jobb apropó, kedvezőbb esemény nem is létezhetne támadni az oroszokat, ellehetetleníteni Putyint, márpedig akad néhány szervezet, nép, mely erre fókuszál elég régóta. És ez nem jó hír a sport számára.

A terroristáknak nem is kell a belső biztonsági körbe bejutni Szocsiban, hogy sikeresek legyenek. Csak annyi kell nekik, hogy a környéken rettegést és bizonytalanságot tudjanak előidézni. Ehhez elegendő a volgográdihoz hasonló támadás. A terrorista szervezeteknek egyértelmű célja, hogy megszégyenítsék Putyint” – vélekedett a korábban az amerikai nemzetbiztonságnak dolgozó Juan C. Zarate.

Sajnos nem csak Putyin személye izgató iszlamistáknak, csecseneknek, kurdoknak, vagy bárkinek, korábbi nagy sporteseményeken, olimpiákon is feltűntek terroristák, kihasználva a nagy felhajtást, valamint hogy rengeteg náció sereglik össze egy helyre.

A legelső nagyon komoly, és sajnos nagyon híres eset Münchenben történt, 1972-ben, amikor is palesztin terroristák támadtak meg izraeli sportolókat. A Fekete szeptember nevű palesztin terrorszervezet az izraeli csapat tizenegy sportolóját ejtette túszul, két sportoló rögtön a túszejtés során halálosan megsebesült, de a német hatóságok dilettáns kiszabadítási akciója során a többi túsz is életét vesztette, valamint meghalt öt terrorista és egy német rendőr is. Az esemény olimpiai túszdráma, illetve müncheni mészárlás néven íródott be a sporttörténelem legmocskosabb lapjaira.

1996 júliusában az atlantai olimpiai parkban szórakozó tömeg közepén robbant egy pokolgép, amely egy nőt, Alice Hawthorne-t megölt, egy török operatőrnek infarktust okozott, valamint több mint száz embert pedig megsebesített. Egy ideig az is napirenden volt, hogy felfüggesztik az olimpiai játékokat. Ez volt a célja amúgy a később (jóval később, 2003-ban) elfogott elkövetőnek, Eric Robert Rudolph-nak is, ám a tisztviselők, a sportolók, és maga az elnök, Bill Clinton is egyetértett abban, hogy a játékoknak folytatódnia kell.

Bostonban ugyan nem volt olimpia, csak a világ leghíresebb maratonja, amin 2013-ban nagyjából 27 ezren vettek részt, és amin tavaly két bomba is robbant. A Boston Maraton befutója közelében történt robbanásban hárman életüket vesztették, és legalább 144 személy szenvedett sérüléseket. Mint utóbb kiderült, robbantásos merénylet történt Bostonban, amivel a csecsen származású testvérpárt, Tamerlan és Dzsohar Carnajevet vádolták, akiket később el is fogtak (illetve egyikőjüket le is lőtték).

Hogy mégis miért illik a képbe a massachusettsi eset? Két ok miatt: egyrészt látható, nagy sporteseményekre előszeretettel koncentrálnak a terroristák, ennél komolyabb hírverésre sehol sem tudnak szert tenni, másrészt az elkövetők csecsenek voltak, aki bizony nem ápolnak túl jó viszonyt az oroszokkal sem. És nem is nagyon gátlásosak, ha ilyesmiről van szó.

Megkérdeztük Szabó Krisztiánt, a magyar olimpiai küldöttség legjobb eredményekkel kecsegtető sportágának, a rövidpályás gyorskorcsolyának egyik utánpótlás-válogatott szakedzőjét, aki a Szocsiba utazó, Eb-ezüstérmes Lajtos Szandra trénere.

Szabó szerint illik komolyan venni minden fenyegetést, és természetesen meg kell tenni a megfelelő biztonsági lépéseket. "Amivel nem is lesz gond, a sportolók az olimpiai faluban és a versenyek helyszínen teljesen biztonságban lesznek, ott ugyanis olyan intézkedések vannak, amik elvileg kizárják a terrortámadás lehetőségét." Legalábbis ő Salt Lake Cityben így tapasztalta. Mi meg bízunk benne, hogy Szocsiban sem lesz másképp. A szakember hozzátette: "A gond szerintem az olyan területeken lehet, ami kívül esik az olimpiai falun – ha a sportolók az olimpia ideje alatt elmennek valahova, például várost nézni vagy valamilyen egyéb programra, önszántukból." Az edzőbizottsági ülésen fel sem merült annak lehetősége, hogy esetleg visszaléptetnék a versenyzőket, de egyetlen koris sem jelezte, hogy félne és inkább maradna.

Szabó Krisztián tanítványa, Lajtos Szandra sem aggódik különösebben, a versenyző elmondta, ők egyelőre csak annyit tudnak, amennyi a híradásokból kiderült, vagyis, hogy nincs valós veszély, a fenyegetés kamu.

Nagyon reméljük, hogy valóban csak az.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés