Nagy túlélő a norvég menedzser, számtalan esélyt kapott, miközben a csapata kilátástalanul szerepelt. De, akárcsak Barcelonában, a türelem egyszer csak elfogyott.

Az elmúlt hónapban négyet kapott a Manchester United Leicesterben, és ötöt a Liverpooltól az Old Traffordon, de mindig jött egy megmegmentő győzelem. A City elleni sima hazai zakó után azonban négyet kaptak Watfordban Solksjær tanítványai, amit már nem lehetett elnézni neki. Tegyük hozzá, úgy kaptak négyet Maguire-ék, hogy De Gea még tizenegyest is fogott.

Tökéletes csapatmunka és kirobbanó erő vs. totális tanácstalanság – Öt pontban a Man. United–Liverpoolról

Az nem kérdés, hogy Klopp lemeccselte Solskjaert, de ennél több is kiolvasható a legnagyobb presztízsű angol rangadóból. Öt pontba szedtük a tanulságokat.

A United testülete rögtön össze is ült a meccs után, majd egy ötórás tárgyalás után úgy döntöttek, elég volt az ámokfutásból – abból, hogy a második legértékesebb csapat, amelynél a legmagasabbak a fizetések csak a hetedik helyen áll, a 12 bajnokijából csak ötöt tudott megnyerni – és ajtót mutatnak Ole Gunnar Solskjærnak.

Joel Glazer, a klub társelnöke beleegyezett a döntésbe, és most megpróbálnak egy közös megegyezést összehozni, a kompenzáción és írásbeli megállapodáson dolgoznak – írta meg a The Guardian, amit megerősített Fabrizio Romano is.

Két korábbi United-játékos, az első csapatnál segédedző, Michael Carrick és a klub technikai igazgatója, Darren Fletcher készen állnak arra, hogy átvegyék az ideiglenes irányítást, amikor megerősítik Solskjær távozását.

Arról volt szó korábban, hogy Zidane-t szeretnék a helyére, de ehhez meg kell győzni a francia feleségét.

Zidane-t a felesége akadályozhatja meg abban, hogy elfogadja a Manchester United ajánlatát

A Marca szerint Zinédine Zidane felesége lehet a döntőfaktor abban, hogy a francia edző a Manchester United edzője lesz-e.

(Fotó: John Walton/PA Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés