Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Amikor éppen a torkodra akar esni a kilencven kiló, csak vörösödik a fejed és fújtatsz, de egy szó sem jön ki a torkodon? Lehet, hogy rosszul csinálod.

Megvan a nagyon nem buzi Kathi Béla? Nincs? Legyen!

Kiderült, hogy Béla nem csak azért üvölt, mint a fába szorult féreg, mert valamelyik táplálékkiegészítő kiirtotta az agyának a konszolidált viselkedésért felelős területeit, hanem azért, mert nagyon is tudományosan közelít a gyúráshoz.

A Keele University egyik professzora, bizonyos Richard Stephens ugyanis tudományos eszközökkel bizonyította, hogy az üvöltős-anyázós módszer bizony tényleg erősebbé tesz.

Először is felkért 29 kísérleti alanyt, hogy pattanjanak szobabiciklire, majd egy részüket arra kérte, hogy ismételgessenek egy tetszőlegesen választott káromkodást, míg a maradéknak valamilyen semleges szót kellett mondaniuk. Kiderült, hogy akik eleresztettek egy-egy faszom-at, vagy bazmeg-ot, azok sokkal jobban bírták a terhelést, és arányosan 4 százalékkal több erőt tudtak beletenni az edzésbe, mint a szolidan nyomuló társaik.

Itt még nem álltak meg a jó kutatók, hiszen az eredményt ellenőrini is kell, ugye. Toboroztak hát másik 52 embert, akiknek ezúttal egy nyomásmérő markolatot kellett szorongatniuk. Ismét kiderült, hogy a káromkodás segítségével az emberek nagyjából 8 százalékkal több erőt tudnak kipréselni magukból.

Az egyértelmű eredmény ellenére a kutatók nem tudták megmondani, pontosan mi okozza a jelenséget. A káromkodás önmagában nem növeli az ember vérnyomását, ami arra enged következtetni, hogy a dolognak semmi köze nincs a harcolj vagy menekülj reakcióhoz. Stephensék arra jutottak, hogy a fura jelenségnek sokkal több köze lehet a fájdalomtűréshez.

Szóval jobban teszed, ha mostantól nem nézel ferde szemmel a teli torokból bazmegoló izomagyra a kondiban! Nem ment el az esze, épp ellenkezőleg.

(via)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.