Rendszeresen, néhányan a rájátszásban is bekokainozva lépnek pályára az NHL játékosai közül.

Magnus Nyström tényfeltáró újságíró öt korábbi és jelenlegi hokissal beszélgetett, akik elmondták, az alkohol és a drogok napi szinten előkerülnek az NHL-ben. A játékosok kedvence a kokain, mert pörögnek tőle, másnaposok viszont nem lesznek – szerinte sokkal többen tolják a cuccot, mint gondolnánk.

„Volt két játékos a rájátszásban, aki totálisan begőzölt, úgy mentek, mint a mérgezett egerek. Mi pedig nem értettük, mi van velük. Majd felhívtam az egyik svéd csapattársukat, aki azt mondta, valami komoly cuccot tolnak. A meccsek napján nem is lehetett hozzájuk szólni.”

A korábbi jégkorongozók szerint, már a 90-es években nyomták a kokaint a bulikban, de akkor sokan leálltak, mert féltek a lebukástól.

Nyström cikke csak egy újabb bizonyíték, milyen szinten megy a cuccozás a profi sportban – a jelenség persze összetett, nem feltétlenül a sportolókat kell hibáztatni. És addig nem is lesz változás, amíg kormány által támogatják az olimpiai sportolók doppingolását, vagy például az NFL-ben már hetekkel előtte tudatják, kihez, mikor mennek drogtesztre.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem volt boldog Mbappé, amikor arról kérdezték, a Real Madridnak fog-e szurkolni

12 éve egy sima szurkoló volt, most BL-döntőbe vezette a csapatát

Gólt kaptak, mert senkinek sem tűnt fel, hogy a kapus még a mosdóban van

További cikkeink a témában