A héten rajtol a vébé, az utolsó felkészülési meccseken már a legjobbakat láthatjuk. Aki megmutatják a bicepszüket.

Belgium–Costa Rica

Felkészülési mérkőzés, június 11.; 20:45

Belgium karja pedig vastag, ijesztő, de egyelőre még nem ütött soha akkorát, hogy rettegni kellene tőle. Az Eb-n nem lepődtünk volna meg, ha döntőt játszanak, azonban elfogytak a végére, viszont lassan két éve veretlenek. Costa Rica két góllal kikapott Angliától, Belgium pedig erősebb Kane-éknél, Egyiptomnak például hármat rúgtak a vörösök, úgyhogy hendikeppel megrakjuk a győzelmüket.

Costa Rica még tőlünk is kikapott, bár azért ne higgyük, hogy jobbak is vagyunk nálunk. A belgák ellen, Brüsszelben megnézhetjük a valós erőviszonyokat.

Tipp: (0–1) hazai; odds: 1,65 – Fogadok 

Japán–Paraguay

Felkészülési mérkőzés, június 12.; 15:05

Mindkét csapat nagyon rossz formában van, egyik sem nyert még meccset idén. Igaz, Paraguaynak csak egy volt, mivel nem kvalifikálta magát a vébére. Japán viszont eddig 0-1-2-t produkált 2018-ban, ami a világbajnokság tükrében nem valami jó előjel. Ez már több annál, minthogy 'ha a főpróba nem sikerül...' Az egymás elleni eredményeknek semmi jelentősége, mivel utoljára 2010-ben találkozott a két válogatott. Mi ikszre fogadunk, az tűnik a legreálisabbnak.

Tipp: döntetlen; odds: 2,95 – Fogadok 

Szelvény

  • Belgium–Costa Rica hendikep hazai
  • Japán–Paraguay döntetlen
  • Tét: 1000 Ft
  • Odds: 4,87
  • Várható nyeremény: 4870 Ft

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés