A Nemzeti Sport szúrta ki, hogy a Bolgár Labdarúgó-szövetség hivatalosan is bejelentette az egykor a világ legjobbjának választott játékvezető kinevezését.

Kassai Viktor majdnem két évig az Orosz Labdarúgó-szövetség játékvezetői részlegének volt a szakmai vezetője, de tavaly szeptemberben elküldték. Most viszont ismét főnök lesz, egy másik szláv szövetség csapott le 2011 legjobb játékvezetőjére:

Kassai Viktort a Bolgár Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottságának vezetőjének nevezték ki, másfél éves szerződést írt alá.
(Fotó: bfunion.bg)

Kassai Bulgáriába is költözik, mert teljes munkaidőben fogja irányítani a helyi játékvezetők munkáját, amitől nagyon boldogok a bolgárok:

„Egy ilyen ismert szakember kinevezése jó fényt vet a bolgár szövetség hírnevére a nemzetközi porondon, valamint bizonyítéka a bolgár futball fejlesztésére irányuló törekvéseinknek. Biztos vagyok benne, hogy Kassai tekintélyével és szakértelmével magasabb szintre fogja emelni a bolgár játékvezetést”

– mondta el Boriszlav Mihajlov, a Bolgár Labdarúgó-szövetség elnöke.

Az oroszoknál megosztó volt a szereplése, agyba-főbe dicsérték az elején, azt mondták, igazán profi körülményeket alakított ki. Majd valami megtört, mert a távozása után már közel sem voltak ilyen jó véleménnyel róla. Szergej Cheban, az Orosz labdarúgó-szövetség ügyvezető igazgatója ezt mondta:

„Kassainak problémái voltak, nem értette meg, hogy hová jött és mivel kell foglalkoznia. Véleményem szerint a játékvezetés minősége nem javult vele. Sajnos a hazai szakemberek között nincs olyan bíró, akit lehetőségünk lett volna kinevezni az ő helyére. Hogy mi miért neveztük ki korábban Kassait? Ez az UEFA Játékvezetői Bizottságának ajánlása alapján történt. Láttak benne valamit.”

Most Bulgáriában javíthat a megítélésén.

„Kassainak problémái voltak, nem értette meg, mivel kell foglalkoznia”

Nem javult a játékvezetés minősége az orosz ügyvezető igazgató szerint.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

„Marozsán hamarosan odaérhet a top 10-be”

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés