A FINA néhány napja bejelentette, hogy elmarad az idei vizes világbajnokság. A Nemzetközi Úszószövetség friss közleménye szerint azonban mégis megrendezik a vb-t, Fukuoka helyét Budapest veszi át.

Hétfő délelőtt arról számolt be a FINA, hogy mégis lesz idén világbajnokság, de nem a tervezett helyszínen, Fukuokában, hanem 2017 után ismét Budapesten. A vb-t június 18. és július 3. között rendezik meg.

A FINA azzal indokolt, hogy így a világ legjobb sportolóinak idén is lesz lehetősége arra, hogy megmérkőzzön egymás ellen.

„A vízi sportok közösségeként folyamatosan megoldásokat kell találnunk a járvány által elénk állított kihívásokra. A mostani bejelentés is fontos lépés ebben a folyamatban, a munkánknak a bizonyítéka. A nemzetközi szövetség tisztában van vele, hogy a járvány időtől és helytől függően eltérően alakul a világban. Rendkívül szerencsések vagyunk, hogy olyan vendéglátóink vannak, akik osztoznak a vízi sportok iránti szenvedélyünkben, rugalmasnak és készségesnek mutatkoznak a FINA legrangosabb eseményének megrendezése kapcsán. Mélységesen hálásak vagyunk, és tudjuk, hogy a vízi sportokat kedvelők is ugyanígy éreznek”

– idézi az nso Husszein el-Musszalamot, a FINA elnökét.

Bámulatos és felfoghatatlan képek a budapesti óriás-toronyugrásról

Az egész vizes vb leglátványosabb jeleneteit a Batthyány téren lehetett látni, az óriás-toronyugrás egészen lenyűgöző.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában