A brazil futball az elmúlt évtizedekben számos zsenit, igazi labdazsonglőrt és korszakos játékost adott a futballvilágnak. Pelét, Zicót, Ronaldót, Ronaldinhót mindenki ismeri, Carlos Henrique Kaiser nevét azonban valószínűleg sokkal kevesebben. Pedig a saját szakterületén páratlan volt Kaiser, aki két és fél évtizeden át hitette el majdnem mindenkivel, hogy kivételes futballista, eközben alig lépett pályára, folyamatosan hazudozott, de mégis a legtöbb helyen imádták. Bemutatjuk a futballvilág legnagyobb csalójának történetét, aminek alapján már film és könyv is készült.

A brazil futball egyik legikonikusabb alakja, akinek egyetlen problémája volt csak, a labda

– hangzik el a Kaiser: A legjobb futballista, aki soha nem futballozott című dokumentumfilmben. És ez össze is foglalja röviden Carlos Henrique Kaiser történetét, de annyira erős sztoriról van szó, hogy vétek lenne ennyivel letudni. Mert Kaiser valóban olyat tett, amit előtte és utána sem tudott senki, és bizonyos szempontból zseni volt, ugyanakkor nyilván egy csaló. Egy olyan csaló, akit a legtöbben imádtak, és mesteri érzékkel tudta elérni, hogy szeressék, higgyenek neki az emberek.

Teljes nevén, Carlos Henrique Raposónak ugyanaz volt az álma, mint rengeteg fiatal brazilnak: híres futballista szeretett volna lenni, aki élvezheti az ezzel járó előnyöket, a pénzt, a szurkolók imádatát és nők rajongását. Volt azonban egy komoly akadály előtte. Bár nem volt ügyetlen, de közel sem volt eléggé tehetséges ahhoz, hogy még egy középszerű karriert is befusson a futballpályán.

Ezért mesteri cselszövést talált ki, az önmarketing magasiskoláját bemutatva közel mindenkivel elhitette a 70-es évek végétől a 90-es évek elejéig, hogy ő egy piszok jó, ugyanakkor peches, sérülékeny futballista.

A legenda szerint a Kaiser becenevet a német válogatott kiválósága, Franz Beckenbauer után kapta, akit Der Kaisernek becéztek. Másik verzió, és talán némiképp hihetőbb, hogy egy sörmárka után kapta a becenevét. Carlos Henrique Raposo egyébként nem volt teljesen tehetségtelen, állítólag gyerekként egy mexikói csapat is felfigyelt rá, de végül néhány hónap után hazaküldték.

Ez azonban nem gátolta meg, hogy beteljesítse álmát, vagyis hogy profi futballista legyen. Arra azonban hamar rájött, hogy ehhez nem feltétlen kell szórnia a gólokat (mert természetesen csatár volt), elég csupán azt a látszatot keltenie, hogy jó futballista. Az óriási dumájának, közvetlen, barátságos természetének, szerteágazó kapcsolatrendszerének köszönhetően elérte, hogy a brazil válogatott világbajnoka és csapatkapitánya, Carlos Alberto lehetőséget adjon neki az egyik legnagyobb brazil csapatnál, a Flamengónál. Persze rögtön kiderült, hogy futballozni nem tud, ezért hamar elküldték. Azonban innentől kezdve már hivatkozhatott arra, hogy futballozott az egyik legmeghatározóbb brazil csapatban.

A recept mindig ugyanaz volt. A kiváló dumájának, hazugságainak, a kapcsolathálójának köszönhetően elérte, hogy leigazolja egy klub. Majd az első edzésen rögtön megsérült, általában izomfájdalmakra panaszkodott, így nem kellett részt vennie a labdás edzéseken sem. 

Utána meg a felépüléssel húzta az időt. Persze ezt hosszú ideig sehol sem vették be, így általában egy szezon után klubot váltott. Emellett bevett szokás volt nála, hogy jó kapcsolatot alakított ki az újságírókkal, akik így folyamatosan cikkeztek róla, egy cikkben például azt írták, hogy a mexikói Pueblában annyira jól érezte magát, és olyan jól telesített, hogy megkérték, vegye fel a mexikói állampolgárságot és játsszon a mexikói válogatottban. Persze ez is totális kamu volt.

Carlos Henrique Kaiser balra, mellette Gaucho és Renato Gaucho; ők voltak a brazil futball legnagyobb partiarcai a 80-as években

Jogosan felmerülhet a kérdés, hogy a sok kamu miért nem okozta a vesztét ilyen hosszú időn keresztül? Egyrészt nem az internet korában tette mindezt, az orvostudomány sem közelítette meg a mostanit, a legtöbb meccsről nem készültek videofelvételek, és három kattintással nem lehetett kis túlzással bármit megtudni egy másik emberről. Kaiser pedig ezt tökéletesen az előnyére váltotta.

A Botafogónál például megpróbálta eladni, hogy európai klubok is érdeklődnek iránta, ezért az öltözőben néha angol szavakat mormolva halandzsázott, mintha egy ügynökkel beszélne telefonon. Pechjére a csapat egyik orvosa folyékonyan beszélt angolul, így lebukott.

A brazilok világbajnoka, Bebeto a következőt nyilatkozta róla:

Annyira jó volt a dumája, hogy ha hagytad megszólalni, akkor neked véged volt. Egyszerűen képtelenség volt lerázni őt.

Ezekkel a módszerekkel érte el, hogy a Botafogo, a Fluminense és a Vasco da Gama csapataiban is megfordult, pályára azonban sehol sem lépett, a remek dumájának köszönhetően viszont több meghatározó futballistával és edzővel is jó kapcsolatot alakított ki.

Volt azonban egy csapat, ahol nagyon kevésen múlott a lebukása. A Bangunál profiskodott rövid ideig, a brazil kiscsapatról leginkább akkoriban azt volt érdemes tudni, hogy a tulajdonosa egy brazil maffiózó, Castor de Andrade volt. Kaisert megváltóként igazolta le, de ismét jött a szokásos sztori, lesérült a játékos. Andrade azonban nem az a típus volt, aki ezt egy aha-val letudta, egy idő után betelt nála a pohár a folyamatos kifogások után, és konkrétan követelte, hogy Kaiser lépjen pályára. A következő meccsen hamar kétgólos hátrányba került a Bangu, az edző el is küldte melegíteni Carlos Henrique Raposót, aki érezte, hogy egyre melegebb számára a történet, de itt sem hagyta cserben az improvizációs készsége. A bemelegítés során előbb összeszólalkozott, majd összeverekedett az őt szidalmazó drukkerekkel, így még azelőtt piros lapot kapott, hogy pályára léphetett volna. Azzal mentette ki magát az elnöknél, hogy a szurkolók a tulajdonost szidták, akit ő második apjának tekint, és muszáj volt megvédenie főnökét. És mi történt? A klubtulajdonos kétéves szerződéshosszabbítási ajánlatot tett neki, és még a fizetését is megemelték. Az új szerződésjavaslatot azonban nem fogadta el, érezte, hogy tovább kell állnia.

Végül összejött neki az európai kaland, igaz, nem egy meghatározó klubban, hanem a francia másodosztályban szereplő Gazélec Ajaccio csapatában futballozott. Az átigazolást egy korábbi csapattársának köszönhetően ütötte nyélbe, a bemutatására komoly tábor gyűlt össze, mégiscsak nagy dolog volt, hogy egy francia kiscsapat egy brazil csatárt vesz. Kaiser pedig hozta a show-t, megcsókolta a mezen a klub címerét, labdákat rúgott ki a közönségnek, majd a következő évben visszatért Brazíliába.

Karrierje két és fél évtizeden át tartott, nyílt titok volt a futballisták körében, hogy egy szélhámos, de a szerethető személyisége miatt senki sem tudott igazán haragudni rá. Ő meg így elérte a célját, profi futballista lett, aki rengeteget partizott és falta a nőket. Elmondása szerint közel ezer nővel feküdt le.

Az életfilozófiáját egy interjúban tömören így foglalta össze később:

Az élet marketing.

Később azt is elmondta, hogy általában a játékosok tudták, de legalábbis sejtették, hogy szélhámos, de mindenkivel jó volt a kapcsolata. De azért bánja, hogy nem felelt meg az elvárásoknak.

Az 58 éves Kaiser manapság Rióban él, személyi edzőként tevékenykedik, és a női kuncsaftokat részesíti előnyben. A sztorijáról 2016-ban film készült, 2018-ban pedig könyvet írtak róla.

Ez is érdekelhet:

(A cikk írásakor felhasználtam a The Guardian, a The Sun és a Globo cikkeit; Fotók: The Times, The Guardian)

És ezt olvastad már?
Hárompontos a félpályától? A válasz: Steph Curry