Hétvégén visszatér a leghíresebb MMA-s, Conor McGregor, megtartották a Dustin Poirier elleni meccs sajtótájékoztatóját.

A Forbes által a világ legjobban kereső sportolójának tartott Mcgregort legutóbb januárban láthattuk a UFC-ben. Karrierje során először ütötték ki MMA-ban, Dustin Poirier a második menetben KO-zta az írt, ezzel visszavágott a 2014-es vereségéért.

Karrierje során először kiütötték Conor McGregort

Egyéves kihagyás után visszatért a ketrecbe a UFC és az MMA legnagyobb sztárja, Conor McGregor, ellenfele Dustin Poirier volt.

Most vasárnap hajnalban jön kettejük harmadik meccse, ezt megelőzően a UFC megtartotta a szokásos sajtótájékoztatóját. Az év eleji meccsük előtt McGregor Mr. Kedves Fickó volt, most azonban visszatért a régebb megszokott stílusához. Vagy legalább megpróbált. Mert a korábban szenzációs dumájú, szikrázó kisugárzású ír most eléggé erőltetett volt, Porier is megjegyezte, hogy régebb sokkal jobban ment a duma ellenfelének.

Mcgregor többek között Poirier feleségét szidta, majd azt mondta, hogy Poirier férje valójában a felesége, és nem fordítva. Majd a szokásos farkasszemezés közben odarúgott ellenfelének, megpróbált bemászni a fejébe, láthatóan nem túl sok sikerrel.

Közben a különböző közösségi médiafelületeken a szurkolók nagy része szerint saját maga karikatúrája volt az ír, erőltetett trash talkot tolt, és egyáltalán nem tudta Poiriert még kicsit sem felbosszantani.

Ellenben a nem a dumájáról híres Poirieré volt az egész esemény legjobb beszólása. Az egyik szurkoló megkérdezte McGregort, a januári kedvessége most miért tűnt el, erre válaszolt Poirier:

Azért mert kiütöttem a picsába!

Az ír egyébként korábban azt nyilatkozta, hogy nem vette komolyan a januári bunyót, már egy Manny Pacquiao elleni bokszmeccsre készült, és meglepte őt Poirier a lábrúgásaival. Most viszont kizárólag az MMA-ra fókuszált a felkészülés alatt, szerinte Poiriert hordágyon fogják elvinni, és már most gyakorlatilag egy hulla.

Nem Messi és nem is Ronaldo a világ legjobban kereső sportolója

A Forbes számításai szerint Conor McGregor a világ legjobban kereső sportolója jelenleg.

(Fotó: Reuters)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában