Az elmúlt hetekben foci híján csak a pletykák pörögnek, a Barcelonánál minden nap eladnak két embert és igazolnak négyet, miközben folyamatosan hangsúlyozták: pénzük nemigen van, szóval csereberélni fognak, és csak három játékost érinthetetlen. Utóbbi igaznak tűnik.

De ezeket a pusmogásokat már nem hisszük el, most mindenki marhára ráér mindenféle átigazolási pletykáról írni. Persze mi is megtesszük olykor, mert akad közte reálisnak tűnő, vagy esetleg olyan, ami annyira bizarr, hogy már vicces.

A Barcelona vezetése, vagy a hozzájuk nagyon közel álló lapok felől érkező mendemondák közül egy azonban beigazolódni látszik:

az a kijelentés, hogy csak három játékos érinthetetlen, mindenki más vihető. Lionel Messi, Frenkie de Jong és Marc-André ter Stegen alkotta trióról van szó.

Azért tűnik valószínűleg igaznak ez a hír – tényleg óvatosan kell fogalmazni ebben az időszakban –, mert az elmúlt két napban minden oldalról (spanyol és olasz) arról írnak, hogy

a Barcelona rendkívül tehetséges brazil irányítója, Arthur is kapott a nyakába egy eladó táblát. Az az Arthur, akit egyértelműen Xavi utódjának tartanak Barcelonába, még mindig csak 23 éves, tehát hatalmas potenciál van benne.

A hússzoros brazil válogatott középpályás az elmúlt két napban többször jelezte is, esze ágában sincs távozni, azonban a Barcelona már tárgyal (?) a Juventusszal – játékoscserékben gondolkoznak. Arthurt 31 millió euróért igazolta le a Barcelona, remek fogás volt, több nagy klub elől tudott megszerezni egy brazil tehetséget, ami azóta sem sikerült a katalánoknak.

A labdabiztos, kreatív, a labdatartásban és a rövidpasszos játékban Barca-DNS-sel rendelkező Arthur néhány éven belül a világ egyik legjobb középpályása lehet, azonban a jelek szerint a Barcelona nem tartja érinthetetlennek. Helyette Torinóból Rodrigo Bentancour, Miralem Pjanic, Merih Demiral, Federico Bernardeschi vagy esetleg Matthijs De Ligt érkezhet.

De például a saját nevelésű, ízig-vérig barcelonai, sokoldalú Sergi Robertót sem akarják mindenáron megtartani, őt is felajánlották a Juventusnak. Holott őt tavaly 65 millióért sem engedték el, most meg vélhetően a feléért lenne cserealap.

Ivan Rakiticet is mindenképp el akarják passzolni, a horvát azonban megmondta, oda megy, ahova ő szeretne. Így hiába akarják elcserélni Ndombélére, Rakitic Sevillába akar menni. Eközben a fiatal francia bekk, Jean-Clair Todibo meg lehetne a Piqué-utód, mégis inkább a 25 millió eurót választják helyette.

„Nem egy zsák krumpli vagyok, én döntöm el, hova megyek”

A Barca horvátja önérzetes, elege van abból, hogy tárgyként kezelik.

Rajtuk kívül folyamatosan érkeznek a hírek Semedo, Júnior Firpo, Umtiti, Dembélé, Alená, Riqui Puig, Griezmann, Neto, Collado és Vidal távozásáról, de már Ter Stegent is megkörnyékezte a Bayernt. A régi öregeken (Piqué, Busquets, Jordi Alba és Suárez) kívül már csak Clément Lenglet és Ansu Fati maradt ki a pletykákból, ők maradhatnak az Érinthetetlenek mellett.

Ez egy teljes reset, vagy csak kell a hely és a pénz Neymarra (és Lautaróra)? Egyelőre senki se tudja a választ, talán még a kapkodó elnök sem.

Kirobbant a "Barcagate": meg akarták puccsolni az elnököt, aki bosszúra készül

Az FC Barcelona vezetése újra és újra megmutatja, hogyan nem lehet vezetni egy ekkora klubot. Vagy bármilyen klubot.

(Fotó: Rico Brouwer/Soccrates/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés