Elsőre meredeknek tűnhet, és nem is mondjuk, hogy feltétlen sok esélyt látunk arra, hogy bekövetkezik, de láttunk már néhány totálisan váratlan átigazolást az elmúlt években.

A Real Madrid csapatkapitányában, Sergio Ramosban és a Barcelona csk-jában, Lionel Messiben közös, hogy mindkét futballista szerződése lejár nyáron. Egyelőre még egyik klasszis sem hosszabbított, ez pedig azt jelenti, hogy január elsejétől szabadon tárgyalhatnak bármelyik klubbal. A spanyol sajtó szerint arra reális esély van, hogy Ramos marad Madridban, Messi helyzete azonban bonyolultabb. Nemrég azt nyilatkozta az argentin, hogy csak a szezon végén dönti el, hogy hol folytatja a karrierjét.

Messi megszerezésére reálisan két csapatnak van esélye, a Manchester Citynek és a Paris Saint-Germainnek.

Az El Chiringuito szerint a francia klub Sergio Ramost is leigazolná, ha lehet hinni a forrásnak, akkor Ramos azt mondta Florentino Pérez Real-elnöknek, hogy a PSG egy ő és Messi köré épülő csapatban gondolkodik.

A hírt egyelőre még csak pletykaszinten érdemes kezelni, de azért nem totálisan alaptalan, hiszen arról korábban is lehetett hallani, hogy a PSG valóban szeretné leigazolni Messit, leginkább azért, mert Neymar ismét szeretne csapattárs lenni az argentinnal. Ramos számára – ha eligazol – a PSG szintén jó opció lenne, hiszen egy olyan csapathoz kerülne, amellyel továbbra is harcolhatna a BL-győzelemért.

Messi elmondta, mikor dönt a jövőjéről

Hosszabb interjút adott Messi.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Milák Kristóf edzője elmondta, milyen téren kell előrelépnie tanítványának az olimpiáig

További cikkeink a témában