Pénteken rajtol az idei nyári olimpia, ennek apropóján indul itt a Playeren a Csodás magyar olimpiai pillanatok-sorozat, amelyben nem meglepő módon csodás magyar olimpiai pillanatokat elevenítünk fel. Elsőként a londoni olimpia férfi kézilabdatornájának Izland elleni negyeddöntőjét.

A Mocsai Lajos vezette, Nagy László, Fazekas Nándor, Ilyés Ferenc, Iváncsik Gergő, Lékai Máté fémjelezte 2012-es kézilabda–válogatott szenvedett a csoportkörben Londonban. A dánoktól, a horvátoktól és a spanyoloktól is kikapott, Dél-Koreát és Szerbiát azonban legyőzte, végül csoportnegyedikként jutott a legjobb nyolc közé.

Ahol azzal az Izlanddal találkozott, amely mind az öt meccsét megnyerte a tornán. A magyar csapat villámrajtot vett, hat perc után 5–1-re vezetett, később feljöttek az északiak, a 20. percben egál volt, a félidő hajrája ismét Nagy Lászlóéké volt, 16–12 volt ide félidőben.

A második félidőt gyengén kezdte Mocsai Lajos csapata, a 35. percben ismét döntetlen volt az állás, ugyanúgy, mint az 50. percben. 57 másodperccel a vége előtt eggyel vezetett Izland, egy magyar támadásnál lekerült szélre a labda, Iváncsik azonban csak a kapufát találta el. Vezetett és támadhatott Izland, és végül hetest is dobhatott Gudjonsson. Fazekas azonban óriási bravúrral védett, az ellentámadás végén pedig Lékai Máté egy gyönyörű góllal egyenlített.

Ott van Lékai, ott van Lékai, belövi!

– üvöltötte a már önkívületi állapotban közvetítő Gundel Takács Gábor két másodperccel a vége előtt, 27–27-nél.

Hosszabbítás következett, kettő is, a másodikban Nagy László vezérszerepet vállalt, végül egyetlen góllal, 34–33-ra Magyarország nyerte meg a 2012-es olimpia legjobb kézilabdameccsét. 

Fazekas Nándor 21 alkalommal védett, Nagy László kilenc gólt szerzett, a magyar válogatott pedig drámai körülmények között jutott be az olimpia elődöntőjébe. Ezzel beállítva a férfi kézilabdások legjobb ötkarikás eredményét.

A négy között aztán egyetlen góllal kikapott a svédektől, a bronzmeccsen háromgólos vereséget szenvedett Horvátország ellen. Viszont, aki látta az Izland elleni meccset, az valószínűleg egy életre szóló élményt szerzett.

Ez is érdekelhet:

Cseh László és Mohamed Aida viszi a magyar zászlót az olimpia megnyitóján

A MOB döntése alapján Cseh Lászlót és Mohamed Aidát érte a megtiszteltetés.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés