Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Berlinben 1979 óta választják meg az év legjobb sportolóit, de ezen az az évzáró gálán még sosem került elő magyar név. Most Dárdai Pál végzett az első helyen az edzők között.

Ezen az Év Sportolója gálán az év legjobb férfi és női sportolóját, csapatát és edzőjét díjazzák, utóbbi kategóriában a Hertha magyar edzője nyert, ami ugyan nem az év legkiemelkedőbb díja, de azért mégis jobbal önt el minket a büszkeség.

Dárdai a szavazatok 16.34 százalékát kapta meg, megelőzve a Füchse Berlin edzőit, Erlingur Richardssont és Dagur Sigurdssont, valamint az öttusaedző Peter Deutschot.

A válogatott volt kapitánya februárban lett a berlini kék-fehérek edzője, a tavasszal bent tartotta a csapatot az élvonalban, most meg, decemberben a negyedik helyen áll a Hertha.

Ezt írta ról a Berliner Zeitung:

"Csupán tizenegy hónap kellett neki ahhoz, hogy megválasszák az év edzőjének a városban. Februárban vette át a vezénylést klubrekorderként, közönségkedvencként, decemberben már sosem látott népszerűségnek örvend."

A legjobb berlini férfi sportoló az ökölvívó Arthur Abraham, a legjobb női sportoló az öttusázó Lena Schöneborn, az év csapata a Füchse Berlin férfi kézilabdagárdája.

Azért a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát is nézed? Fogadsz is?

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.