Az USA férfi kosárlabda-válogatottja nem tudott bekerülni a legjobb hat közé a világbajnokságon, amire még sosem volt példa.

Egymás után kétszer is kikapott a Team USA, így nemhogy a négy közé nem került be, de csak a 7. helyért játszhat. Eddig a hatodik hely volt a legrosszabb szereplésük.

Az NBA korábbi vezetője, David Stern tudja, miért mondták le sorra a legjobbak a szereplést. Stern 1984 és 2014 között volt az NBA első embere, a 30 éves munkája alatt sikerült elintézni, hogy az NBA-játékosok is szerepelhessenek az olimpián és a világbajnokságon. Van tehát rálátása a szakembernek.

A The Undefeatednek nyilatkozva mondta el, hogy 2014-ig kétévente, felváltva rendezték az olimpiát és a világbajnokságot, ám a FIBA 2014-ben vezette be az új versenyrendszerét, amelyben a világbajnokságot közvetlenül az olimpia előtti évre szervezték. Emiatt a duplázás, sűrű versenyprogram miatt van az, hogy a legjobb amerikai játékosok nem vállalták idén a vb-t.

Merthogy ők az olimpiai 12-es keretbe akarnak bekerülni, azonban akkor egymást követő két nyarat kellene végigdolgozniuk, majd ha bekerülnek a keretbe, akkor még tétmeccseket is játszaniuk – a tokiói olimpiát ráadásul július végén-augusztus elején rendezik, közelebb az NBA-szezon végéhez, így még kevesebb pihenő jutott volna nekik.

Tehát: idén szeptemberben játszaniuk kellett a világbajnokságon, aztán jön egy kőkemény és hosszú NBA-szezon, majd szinte rögtön elkezdeni a felkészülést az olimpiára. Mivel ez utóbbi sokkal fontosabb, nem jöttek a vb-re.

Óriási meglepetés, 13 év után kapott ki vb-n az USA kosárválogatottja

Még a négy közé sem jutott be az USA D-csapata.

(Fotó: FIBA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában