Cádizban sem tudott nyerni a Barcelona, ráadásul piros lapot kapott a katalán csapat egyik legfontosabb játékosa és edzője.

0–0-ás döntetlent játszott a Cádiz otthonában a Barcelona, szeptemberben még nyeretlen a csapat, a Bayerntől simán kikapott a Bajnokok Ligájában, a La Ligában előbb a Granadával, most pedig a Cádizzal ikszelt.

Egy óra után emberhátrányba került a Barca, miután négy perc alatt Frenkie de Jong két sárga lapot kapott, utána pedig már örülhetett Koeman, hogy nem kapott ki a csapata, a hazaiak voltak a veszélyesebbek. A Barcelona egy Depay-ziccert leszámítva gyakorlatilag veszélytelen volt. De Jong mellett a végén Ronald Koemant is kiállította a játékvezető reklamálás miatt.

De Jong második sárga lapja:

A meccs után a holland edző azt mondta, ő csak jelezte a negyedik játékvezetőnek, hogy két labda van a pályán, erre kiállították. Úgy fogalmazott, hogy Spanyolországban a semmiért is képesek kiállítani egy edzőt. Ezután kritizálta a csapat menetrendjét, szerinte nem fair, hogy hétfőn és csütörtökön is bajnokit kellett játszania a csapatának.

A spanyol és katalán sajtó eközben továbbra is azzal foglalkozik, hogy mikor menesztik Koemant, a Marca egyenesen viccnek nevezi a mostani Barcát. Koeman napjai Barcelona-edzőként a végéhez közelednek, a hírek szerint csak azért nem rúgták még ki, mert egyrészt nem találták meg az utódját, másrészt a klub nem akar pluszban fizetni egy újabb menesztett edzőnek.

Koemannal a Barcelona a meccsei 60 százalékát nyeri meg, ennyire alacsony számokat legutóbb egy másik hollanddal, Frank Rijkaarddal produkált a klub még 2008-ban. A különbség viszont az, hogy Rijkaarddal az összeomlás előtt Bajnokok Ligáját és bajnokságot is nyert a Barca, a jelenlegi edzőjével ennek a közelébe sem került.

A Barcelona ismét kirúgná Ronald Koemant

Koeman nyáron maradhatott a Barcelona kispadján, mert nem talált edzőt a katalán csapat vezetősége, de lehet, hogy hamarosan elveszíti az állását a holland.

(Fotó: ESPN)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

90-es tempónál bukott óriásit a világ egyik legjobb bringása

Messi elmondta, mikor fog visszavonulni

További cikkeink a témában