Az új edző, Xavi még be sem mutatkozott a Barcelona kispadján, de Ousmane Dembélé már rögtön felhívta magára a figyelmet. A tőle megszokott módon.

Xavi ma este az Espanyol elleni városi derbin fog bemutatkozni a Barcelona kispadján. A klub legendás középpályása a válogatott szünet alatt vette át a Barcát, és rögtön bevezetett néhány szabályt, egyike ezeknek, hogy az edzésről való késést szigorúbban fogják büntetni, mint korábban. Az első játékos, akinél alkalmazni kellett az új szabályt, az természetesen Ousmane Dembélé, a klub 120 millió eurós sérülékeny támadója.

Az új szabály értelmében a játékosoknak 90 perccel az edzés megkezdése előtt a Barcelona edzőközpontjában kell lenniük. Dembélé ezt a szabályt már megszegte a héten, nem érkezett meg időben az edzésre. A klubtól telefonáltak neki, erre ő összezavarodottan jelezte, azt hitte, hogy nem délelőtt, csak délután lesz edzés. Ezt követően gyorsan összekapta magát, megjelent az edzőközpontban, de természetesen már késve. 

A jelenleg is sérült francia világbajnoknak már korábban is voltak magatartásbeli gondjai, és úgy tűnik, hogy ezt már nem is igazán fogja kinőni, hiszen már 24 éves. Xavi egyébként az érkezése után azt mondta, Dembélé a posztján a világ egyik legjobbja lehet és óriási segítség a Barcának. Persze ahhoz egy profibb hozzáállásra lenne szükség – mondom ezt már én.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images; via)

És ezt olvastad már?
Világbajnoki ezüstérmes a női pólóválogatott