Klubközeli pletykák szerint annyira közel van, hogy már Budapesten tárgyal a brazil, és hamarosan be is jelenthetik.

A Fradi már hét játékost leigazolt a télen, elsősorban a védekezését erősítette meg, ám a hét elején jelentette be a kenyai-norvég szélsőt, Tokmac Chol Nguent, aki a norvég élvonalbeli Strömsgodsettől érkezett. És aki az összevágott videók alapján kiemelkedő képességű támadó lehet az NB I-ben, gyors, technikás, igazi futballista. Tehát az FTC gondol a támadásokra is.

Most egy norvég szélsőt igazolt a Fradi

Már a hetedik játékos érkezik a télen a Ferencvároshoz.

De ez csak a kezdet volt, mert most nagyon közel állnak egy, a norvégnál jóval magasabban jegyzett támadó leigazolásához is: a csakfoci információi szerint

a Ferencváros kiszemeltje a 30 éves brazil szélső, Isael Barbosa.

A rutinos támadó jelenleg szabadon igazolható, legutóbb pedig a kazah élvonalban szereplő Kajrat Almatiban játszott négy éven keresztül. A középpálya két szélén és középen is használható játékos az előző idényében 12 gólig és 8 gólpasszig jutott, összesen 112 meccsen 75 gólból vette ki a részét – 34 gól, 41 gólpassz.

Korábban megfordult az orosz Krasznodar, a portugál Nacional és a török Giresunsporban is, hazájában pedig a Coritiba, a Sao Caetano, a Fortaleza, a Gremio és a Sport Recife igazolt labdarúgója is volt. Isael jelenlegi piaci értékét 2,8 millió euróra becsüli a Transfermarkt.

Ritka kínos okok miatt küldte el a Fradi a legdrágább játékosát

Nem feltétlenül a játékosnak, sokkal inkább a klubnak kínos ez a sztori.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés