A Tottenham elveszítette a Premier League egyik legjobb középpályását, Christian Eriksen nem akart hosszabbítani a londoniakkal, szinte fillérekért eligazolt az Interbe. Az okok szép lassan kiderülnek.

Christian Eriksen mindössze 20 millió euróért lépett le a BL-döntőstől, ami egy 27 éves, csúcson lévő kreatív középpályásért manapság aprópénz. De valamiért nem akart maradni a dán.

Most a Sky Sportsnak nyilatkozott, és talán rávilágított az okokra, és egyben vissza is szúrt korábbi csapatának.

Nagy esélyem van arra, hogy trófeát nyerjek az Interrel, vagy nagyobb, mint ahol korábban játszottam. Azért vagyok itt, hogy valami újba kezdjek, és győzzek. Az utolsó alkalom, amikor valamit nyertem, hosszú évekkel ezelőtt volt, az Ajax játékosa voltam. Még mindig emlékszem arra az érzésre, és szeretném újra átélni itt is.”

Az Inter a második helyen áll a Serie A-ban, három pont a hátránya a Juventusszal szemben. Eriksen eddig egy meccsen játszott 58 percet, ekkor lecserélték, majd nyertek 2–0-ra.

Az Inter úgy mutatta be Eriksent, ahogy focistát még soha senki

Az Inter bemutatta a Tottenhamtől igazolt dán középpályást. Nem is akárhogy.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés