Már nehéz meglepődni bármilyen összegen a mai labdarúgásban, ami nem jelenti azt, hogy az egész biznisz nincs teljesen elrugaszkodva a valóságtól, de most egy olyan készül összeállni, ami nem is az igazolási összegtől hatalmas. Miért ér ennyit egy norvég?

A jelenlegi világrekord Neymaré, azt a 222 milliós átigazolási összeget nem döntik most meg, de csak azért, mert Erling Haaland szerződésében lehet egy kivásárlási ár. Azonban a Dortmund csatáráért összerakott csomag összességében csúcs lesz – mivel Mbappé ingyen fog Madridba igazolni.

De vajon tényleg megér 300–400 millió eurót egy norvég? És miért?

Elég messziről indított Erling Braut Haaland, 16 évesen még a norvég másodosztályban szereplő Brynében focizott, és nem tűnt úgy, hogy egy gyémántra bukkant a nevelőegyesülete, ebben a korban még semmivel sem emelkedett ki: a 16 meccsén egyszer sem talált be. Így aztán az sem meglepő, hogy a Hoffenheim nem tartott rá igényt a próbajátéka után, pedig Németországban ez a klub az egyik legjobb a tehetségek gondozásában és felkutatásában. Mondjuk most már fájhat nekik, de hát mások is követtek már el hasonló hibát.

Haaland azonban a semmilyennek tűnő kezdése ellenére mégsem maradt a másodosztályban, valamit meglátott benne az Ole Gunnar Solskjaer edzette Molde, és 2017 nyarán leigazolta. Az első idényében 20 meccsen négy gólt szerzett, ami még mindig nagyon messze van a klasszistól, de aztán a másodikban beindult – 16 gólt szerzett –, és azóta meg sem állt.

(Fotó: Mike Kireev/NurPhoto via Getty Images)

Ruben Gabrielsen, a Molde akkori játékosa érdekes sztorikat mesélt róla:

„Amikor a Brann elleni idegenbeli meccs előtt egy hétig egyetlen gólt sem szerzett az edzéseken, csak röhögtünk rajta! Aztán amikor meghallottam, hogy mégis kezdő lesz, azon gondolkodtam: »Ez semmiképpen sem lehetséges, hogy állhatunk fel ezzel a sráccal a csatársorban!?« Aztán ötven perc után négy gólt szerzett.

Ezek után eléggé beindult. De azt hiszem, megtanult egy fontos leckét: ha nehéz idők jönnek, csak dolgozz keményebben. És a fiatal játékosoknak van lehetőségük ezt most megtanulni.”

Gabrielsen azóta is csak mosolyog a Haaland-sztorin, hiszen ott volt, amikor ez a mai vadállat megszületett, és azt is látta, hogyan!

„Amikor megérkezett a klubba, egészen pici srác volt... hogy őszinte legyek, nem volt valami jó. Csak arra gondoltam, hogy »oké, talán Norvégiában el fog tudni játszadozni.« Aztán megbetegedett és meg is sérült, hosszú ideig nem láttuk, majd kibaszott hatalmasként tért vissza... nagyon nagy volt! Egy másik ember lett („different animal”)!

És akkor onnantól beindult Erling, gyakorlatilag az egekbe.

„Mindenkit megölt az edzésen, mi meg csak nevetni tudtunk, meg kérdezgetni: „Ki ez a fickó?" Csak nevetek, amikor meglátom a tévében és gólrekordokat döntöget a Bajnokok Ligájában. Meg amikor zaklatja a védőket, én csak nevetek, mert ott voltam az elején!”

(Fotó: Michael Molzar/SEPA.Media /Getty Images)

De a csúcsok előtt még 2019 januárjában Salzburgba igazolt, ahonnan nagy sztorik szoktak indulni. Többek között a Juventust is visszautasították, mert tudták, kellenek a lépcsőfokok a karrierjében. És aztán tényleg elkezdett megdönteni szinte minden létező gólcsúcsot,

19 évesen és 58 naposan ő lett a harmadik legfiatalabb triplázó a BL-ben, csakhogy Haalandnak 45 perc kellett ehhez, és mindössze három lövés.

Miután 27 meccsen 29 gólt szerzett Salzburgban, tovább kellett állnia, hogy ne törjön meg a fejlődése, és ismét nem ugrottak nagyot Mino Raiola menedzserrel.

Újabb tökéletes választás következett: Dortmund. A BVB-nél imádják a fiatalokat, ott nem jegelik őket addig, amíg tökéletesre nem érnek, hanem a mélyvízben edződnek. Haalandnak sem esett nehezére belerázódni a német Bundesligában: 73 meccsen 74 gólnál jár. És itt álljunk meg egy pillanatra, mert ez az a pont, amikor már nem csak arról beszélünk, hogy sok gólt rúg, olyat azért láttunk már. Itt megint lehet idézni Gabrielsent:

„Sokkal erősebb, mint amilyennek tűnik, és sokkal gyorsabb, mint azt bárki gondolná.”

És tegyünk hozzá, sokkal ügyesebb, mint amit kinézünk ebből a magasságból, az önbizalma, a magába vetett hite pedig kiemelkedő, ami számokban is megmutatkozik.

Az xG-mutatója remekül visszaadja, hogy mi különbözteti meg a jó csatárt a klasszis csatártól: Haaland sokkal több gólt rúg, mint amennyi várható a helyzeteiből.

Az első szezonjában 4,1-gyel, az előzőben 3,4-gyel, ebben a szezonban pedig eddig 3,3-mal.

Ez pedig azt jelenti, hogy Haaland tényleg különbséget tud jelenteni egy meccsen, gyakorlatilag bármilyen csapatban, nagyon komoly az impactje. És épp ezt keresik a legnagyobbak, egy olyan csatárt, aki bármikor és bárhonnan képes gólt rúgni.

De Haaland ma már nemcsak egy gólgép, hanem komoly reklámértéke is van, rengeteg mezt és mindenféle bizbaszt el lehet vele adni, és akár a nézőszámra is hatással lehet, ahol erre még szükség van. Aztán ott van az, hogy a Man. City nagyon akar egy centert, a Real Madrid hatalmas piac és ők mindig össze akarják gereblyézni a legjobbakat, a Barcelonát meg épp egy ilyen kaliberű igazolás tudná kimozdítani a mostani mély gödörből.

Visszatérve az eredeti foglalkozásához, az is látható fentebb, hogy közel sem arról van szó Haalandnál, hogy kicsúszott egy frankó szezon. A Bundesligában ugye harmadik idényében rúgja túl az xG-jét, de eközben az előző BL-kiírásban hat xG-re tíz gólt lőtt, az ideiben háromra hármat. És ne felejtsük el, hogy a norvég felnőtt válogatottban 19 meccsen tizenkétszer talált be, tehát a legmagasabb szinten is folyamatosan teljesít, bizonyít.

És ezek azok, ami egy játékosban, főleg egy csatárban megfizethetetlenek, és ezért áll sorba érte szinte az összes topklub.

jelen állás szerint egy nagyjából 300 millió eurós csomagot kell összeállítani a norvégért, de már 400-at is olvastunk

– aki még mindig csak 21 éves, tehát nem valószínű, hogy a csúcson van.

Egy ötéves szerződés esetében beszélhetünk a 300-400 milliós csomagról: ez tartalmazza a 75 millió eurós kivásárlási árat, ami egyébként inkább 100 lesz, mert még így is előállhat egy licitháború.

És ehhez jön még:

» Mino Raiola ügynöknek egyszeri 25 millió euró;
» Alf-Inge Haaland apának egyszeri 15-20 millió euró;
» Erling Haaland labdarúgónak pedig nettó 25-30 millió eurós fizetés szezononként.

Volker Struth menedzser szerint egészen biztos, hogy nem kizárólag a pénz fog dönteni, tehát hiába tenne le egy őrült összeget mondjuk a Newcastle United, csak topklubok jöhetnek szóba, ahogy azt Raiola el is mondta. Az eddigi döntéseik alapján biztosak lehetünk ebben, mindig jó helyre léptek tovább. És az sem kérdéses, hogy a klub is jól jár vele, nem véletlenül mozgatnak meg érte mindent, még akár 300-400 millát is.

Egy 300 milliós csomagért szerezhető meg a norvég gólgép

De azért nem kizárólag a pénz dönt majd.

Négy csapat maradt versenyben Haalandért?

A Premier League-ből csak egyetlen csapat maradt a listán.

(Kiemelt fotó: Alex Gottschalk/DeFodi Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés