Ezt a három szempontot mindenféleképpen tartsd szem előtt, ha bringát vennél
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Ugyan nem ezen a három dolgon dől el minden, de elég sok múlhat rajtuk, ha kényelemről van szó.

Persze nem mindig azt az arcát mutatja április, de hivatalosan azért már tavasz van, vagyis már beköszöntött az az időszak, amikor éppen elő lehet kapni a pincéből/sufniból a bringát. Ez az az eszköz – a KRESZ értelmében: jármű –, amit nagyon lehet imádni, mert

  • ez az egyszerű mozgásforma elég jót tesz a szervezetednek, még fogyhatsz is vele,

Remekül átdolgoztatja az egész tested, kevésbé terheli az ízületeidet a futásnál, jelentősen javítja szervezeted terhelhetőségét és fizikai teljesítőképességét is, közben dolgozik a láb, vagyis a comb is, a combizom pedig az egyik legnagyobb izmunk, vagyis ez képes az egyik legintenzívebb izommunkára, így ezzel lehet legtöbb kalóriát is égetni, ergó az egyik legjobb dolog a fogyáshoz, stb...

  • észrevétlenül beillesztheted a mindennapjaidba.

Például járj ezzel a boltba (ha éppen nem nagy bevásárlásra lenne szükséged), vagy a munkahelyedre (ha az éppen most nem home office), vagy bankba ügyeket intézni, vagy rendelt meg a kajádat úgy, hogy elvitelre kéred, és a kiszállítás helyett te tekersz el érte, vagy a spinningelj a valóság körülmények között.

Tisztázd magadban, hogy mire is van szükséged

Városban aszfalton, vagy erdőben földúton tekernél? Munkába járnál vele, vagy inkább túrázásra használnád? Rengeteg típusú bringa közül lehet válogatni, de például egy országútival nem sokra mész, ha mondjuk az erdőben csapatnád.

A méret fontos, de...

Talán ez az egyik legfontosabb szempont, ugyanakkor a biciklik esetében is igaz az, ami a cipőkre: a márkák méretei eltérhetnek egymástól, vagyis nem árt, ha vásárlás előtt felpróbálod az új paripát – ettől függetlenül persze azért jó iránymutató lehet neked például a Decathlon kerékpárméret-táblázata.

A nyereg kiválasztása

Itt több dolog is van, merthogy különböző méretű nyergek vannak, ugyanakkor az nem egyenesen arányos a kényelemmel, vagyis nem biztos, hogy komfortosabban érzed magad egy nagyobb ülésen, ugyanis a nyereg helyzete is befolyásolja az érzést. És persze amennyi kerékpárfajta, annyi formájú nyereg is van. Sajnos(?) ez is olyan, hogy ki kell próbálni.

Na jó, de hol is kéne vásárolni?

Ha nincs olyan ismerősöd, aki a kerékpárok mindent tudója, akkor a kérdésre a legkézenfekvőbb választ tudjuk mondani: menj el egy bringaboltba vagy egy sportszeráruházba, ahol ráadásul szakemberek tudnak neked segíteni a legmegfelelőbb kerékpárt kiválasztásában.

A Recathlon – talán már a nevéből is kitaláltad – a Decathlon szolgáltatása, ami lényegében egy használt biciklibazár, vagyis ennek keretein belül

– ITT máris tudsz szemezgetni a bringákból. Persze ez oda-vissza is működik, tehát

Ehhez annyit kell tenned, hogy (eladóként) online regisztrálod a terméket (ITT) a regisztrációs időszak alatt, amit aztán beviszel az általad választott áruházba. Ezt követően a Decathlon szakemberei átvizsgálják a bringát, és árajánlatot tesznek neked, ha pedig azt elfogadod, értékesítésre is kerül a bicikli.

Arról viszont fontos tudnod, hogy

  • nem csak Decathlonban vásárolt kerékpárokat lehet bevinni és leadni,
  • nem vesznek be/adnak el balesetveszélyes terméket, illetve
  • a kerékpár bizományba került, így fontos, hogy meg tudjatok állapodni az árban.

Amennyiben sikerül eladni a bevett kerékpárod, a termék árát utalvány formájában kapod meg, amit aztán bármelyik Decathlonban levásárolhatsz 2 évig. Ha viszont nem sikerül eladni, akkor 14 napod van elvinni azt.

A vevők a korábbi Trocathlon szolgáltatáshoz képest az alábbi előnyöket élvezhetik:

  • előzetesen, online meg tudják nézni a termékeket minden áruházban,
  • nem multisport lesz: mindig egy adott sporthoz vagy sportszerkörhöz fog kapcsolódni,
  • nem csak évente kétszer rendezik meg, az áruházak akár saját maguk is szervezhetnek ilyet.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Decathlon.

(Fotó: Getty Images, Decathlon)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.