Kevesen számítottak arra, hogy a férfi kosárlabda Európa-bajnoki selejtezősorozat F-csoportjában Magyarország elkapja a címvédő szlovénokat.

Mindezt egy felmondási idejét töltő szövetségi kapitánnyal. Ivkovics Sztojan ugyanis lemondott, amit elfogadtak, így aztán többszörösen terhelt volt a csapat és a légkör.

A címvédő szlovénoktól öten is ott voltak a keretben a 2017-ben Isztambulban Európa-bajnoki címet szerzett csapatból, ugyanakkor a két legnagyobb sztárjuk, Luka Doncic és Goran Dragic nem jött át az NBA-ből. A két csapat mindhárom eddigi tétmérkőzését Szlovénia nyerte: 1996-ban, 1997-ben és 1999-ben. Azóta két felkészülési meccset vívott a két gárda, 2012-ben és 2017-ben is a szlovénok bizonyultak jobbnak.

A végig kiélezett meccs utolsó perce Váradi Benedek hármasával és 72–71-gyel kezdődött, majd a végső hajrában a szombathelyi, vagyis hazai kedvenc Perl büntetői döntöttek.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány nyilatkozata:

Akkor tudtam, hogy nyerni fogunk, amikor egy szűk kisebbség a helyi kötődésű játékosokat (Filipovity Márkót és Govens Darrint – szerk.) kezdte követelni a csapatba a hajrában. Ilyenkor általában a játékosok összezuhannak, és megtalálják a kifogásokat a vereségre, én viszont biztos voltam benne, hogy ez erőt ad nekünk, és megmutatjuk, hogy csak azért is győzünk! A játékról nem lehet sokat mondani, egyik csapat sem lehetett igazán összeszokva, mi is belementünk egy fizikai harcba. A kapitányságom alatt hét Eb-selejtezőből hetet megnyertünk, azt hiszem, kevés csapat ennyire kiegyensúlyozott.

Magyarország–Szlovénia 77–75 (16–16, 16–20, 17–18, 28–21)

A magyar csapat legjobb dobói: Allen 16, Vojvoda és Perl 15/3, Keller 11/3

A nemzeti csapat a 2021-es kontinenstorna selejtezőjében a szlovénokon kívül Ausztriával és Ukrajnával szerepel azonos csoportba, amelyből az első három jut ki a Németországban, Olaszországban, Csehországban és Georgiában sorra kerülő Eb-re. A kvalifikáció második fordulójában, vasárnap Ukrajnában játszik a magyar válogatott, a további négy találkozóra novemberben, illetve jövő februárban kerül sor.

(Forrás, fotó: MTI/Varga György)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában