A Frankfurt drukkerei idegenben is hazai pályához hasonló hangulatot teremtettek.

Az Európa-liga negyeddöntőjében Barcelonába nagyjából 30 ezer német drukker ment el, olyan hangulatot teremtve, mintha az Eintracht és a Barca minimum semleges pályán játszana. A drukkereknek végül megérte az út, a Frankfurt kiejtette a Barcát, majd a négy között a West Hamet is. Tegnap Sevillában játszott Európa-liga-döntőt a Rangersszel, amelyet tizenegyesrúgások után nyert meg.

A Frankfurtot természetesen a döntőre is több tízezer német szurkoló kísérte el, voltak is a meccs előtt balhék, de mi inkább a szurkolók pozitív megnyilvánulására koncentrálunk most. A döntő alatt végig az Eintracht-drukkerek voltak az aktívabbak, külön koreográfiával készültek, és már a kezdés előtt komoly hangulatot teremtettek a stadionban.

Erről mutatunk most egy felvételt:

Frankfurt fans warming up in the stadium from
soccer


Azok a nézők, akik nem jutottak el Spanyolországba, a csapat stadionjában nézték döntőt. Itt sem volt sok üres hely:

(Fotó: Getty Images)

És ezt olvastad már?
El tudta küldeni Pochettinót a PSG, be is jelentette az új edzőt